A KEFO ismét új járművet épített a Shell Eco-marathonra

Ahogyan mondják, minden eddiginél jobb járművet terveztek, építettek a Kecskeméti Főiskola (KEFO) GAMF Karának hallgatói a Shell Eco-marathonra, a tüzelőanyag-takarékos járművek legnagyobb versenyére, mégsem bíznak abban, hogy a 2661 km/literes fogyasztást, amellyel jelenleg a világranglista 3. helyén állnak, meg tudják javítani. Idén május 17-e és 19-e között (lapzártánkkor) ugyanis nem a lausitzi versenypályán, hanem a rotterdami utcákon rendezik meg a versenyt, ahol teljesen mások a körülmények. Így most a tavalyi negyedik helyezésükön szeretnének javítani, hogy végleg megerősítsék helyüket a világ élmezőnyében.

A GAMF csapata Megaméter nevű járművével 2010-ben „robbant be” a Shell Eco-marathon mezőnyébe, amikor is több évtizede versenyző egyetemek, főiskolák csapatait előzték meg, és kategóriájukban, a benzines prototípus kategóriában 1588 km/literes fogyasztással a 8. helyen végeztek. A 2011-es versenyre új járművet építettek, amellyel a lausitzi Shell Eco-marathonon 2277 km/literes fogyasztásra javították eredményüket. Ez kategóriájukban a 4. helyre és egy rangos különdíjra volt elég. Néhány hónappal később a finnországi Nokiában megrendezett versenyen érték el eddigi legjobb eredményüket, a 2661 km/literes fogyasztást, amellyel a világranglista 3. helyére kerültek mintegy 400 hasonló versenyautó közül. A csapat a 2012-es versenyre ismét új járművel rukkol elő, amire közel hétezer munkaórát áldoztak. Új a saját fejlesztésű és a támogatók segítségével legyártott motor, finomították a kompozit műanyagból készített karosszériát és érintőképernyős fedélzeti komputert építettek a járműbe.

A motor adatai:

– saját tervezésű és építésű négyütemű, injektoros, vízhűtéses benzinmotor

– lökettérfogat: 43 cm3

– löket/furat: 75/27 mm

– ECU: VEMS

– a teljesítmény 1 LE, fordulatszám 1000–3000 min-1

– a tengelykapcsoló centrifugál rendszerű.

A karosszéria nomex-méhsejt szendvicsszerkezetű kompozit műanyag, mérete: 3080x590x570 mm, a jármű menetkész tömege: 23 kg.

A Shell Eco-marathon idei versenyén Magyarországot különböző kategóriákban öt csapat képviseli, a kecskeméti főiskolások mellett a szintén kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola, a Pécsi Tudományegyetem, az Óbudai Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem.