Bosch Elektromobil verseny a Föld Napján
Több mint 150 mérnök és 27 környezetkímélő, elektromos hajtású autó mérte ös - sze teljesítményét izgalmasabbnál izgalmasabb futamokban a Bosch Elektromobil versenyén Miskolcon, a Föld Napján. Jártak a művek, jártak a díjak!
A Föld Napján azok az elektronikus hajtással rendelkező járművek mérték össze teljesítményüket Miskolcon, melyeket magyar felsőoktatási intézmények hallgatói csapatai terveztek és kiviteleztek a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. által hirdetett versenyre. Az ökoautókat több mint 150 Bosch kéziszerszám hozta mozgásba, melyeket a pisztoly eldördültekor a startvonalon illesztettek a csapatok megálmodott kocsijaikba.
„Miskolc városa kiemelten fontosnak tartja a fenntartható fejlődés érdekében tett lépéseket, csakúgy mint a Bosch. Reméljük, hogy a jövőben is hasonlóan sikeres együttműködéssel tudjuk segíteni az itt élő emberek aktivizálását és minőségi szórakoztatását. – mondta el köszöntőjében Káli Sándor, Miskolc város polgármestere.
A körverseny, s így a 2009-es Elektromobil verseny abszolút győztese a Debreceni Egyetem mérnökeiből verbuválódott GOCAR csapata lett, a rövidtávú gyorsulási futam bajnokaként pedig a Budapesti Műszaki Egyetemről érkezett PÓTDUDAGOMB csapat elektromobilja futott be. A műszaki megoldása alapján a Budapesti Műszaki Főiskola KANDÓ AUT 3 névre keresztelt csapat kreációját díjazta első helyezéssel a zsűri, míg a Miskolci Egyetem BUMBLE-BEE hallgatói csapata büszkélkedhet a legszebb autóval a közönség szavazatai alapján. A győztesek június elején nemzetközi Bosch versenyen vehetnek részt Németországban, és elektromobiljaikkal újra bizonyíthatják: az „Életre tervezve“ nem csupán egy jól csengő szlogen.
A miskolci Városház téren rendezett egész napos családi rendezvényt óriási érdeklődés kísérte, a két műsorvezető, Görög Zita és Mezei Dániel társaságában több ezer látogató szurkolt a vállalkozó kedvű fiataloknak és különleges járgányaiknak. „Nagyon örülünk, hogy az elektromobil futamokra ennyien kíváncsiak voltak. Reméljük, hogy az esemény nem csupán felhőtlen szórakozást nyújtott, hanem sikerült elgondolkodtatnia is mind a közönséget, mind pedig a mérnökhallgatókat, hogy egy fenntartható, környezettudatos jövőhöz ki-ki hogyan tud hozzájárulni.” – mondta el Horváth Attila, a Robert Bosch Power Tool Kft. gyárigazgatója.
A magyarországi Bosch csoport évek óta kiemelten támogatja a magyarországi felsőoktatást: a vállalat már több mint 500 millió forintot fektetett a magas színvonalú, több nyelvet beszélő fiatal mérnökök képzésébe – felismerve, hogy a válság közepette felértékelődik a szakképzett mérnökök tudása, a tehetségmenedzsment. A Bosch csoport számára az egyik fő irányvonal ezen törekvéseinek folytatása: szerepvállalás a pálya vonzóbbá tételében, együttműködés hazai egyetemekkel és nemzetközi szakmai fórumokkal, és közös akcióterv kidolgozása és elindítása az Oktatási és Kulturális Minisztériummal.
„Nem mutogathatunk tovább egymásra: az, hogy gyerekeink milyen környezetben élik majd le életüket, csak rajtunk múlik. Fontosnak tartom, hogy közszereplőként, ismert emberként erre mindenkinek felhívjuk a figyelmét, és őszintén örülök, hogy ezt olyan felelős nagyvállalatok is felismerték és támogatják, mint a Bosch” – mondta el Görög Zita, 2009 Környezetvédelmi Nagykövete, a Bosch Elektromobil verseny egyik házigazdája.