100 éves a Fáy

1908-ban gimnáziumként kezdett működni a mai Fáy elődje, majd 1928-ban költözött jelenlegi épületébe. A gimnáziumi időkben elismert és jó színvonalú iskola lett, híres emberek egész sora érettségizett itt. A ’60-as évek elején kezdődött a szakközépiskolai képzés, az utolsó gimnáziumi osztály 1967-ben végzett, de az iskola szelleme megmaradt. Családias hangulatú, mégis szigorú, a nevelést és az oktatást egyformán fontosnak tartó iskola a Fáy, amely őrzi a hagyományait, de amellett a legkorszerűbb technika oktatása folyik az ódon falak között.
Ezt a kettősséget ünnepelte az iskola a 100 éves évforduló kapcsán. A tantestület szinte minden tagja és sok diák járult hozzá ötleteivel, javaslataival és nem utolsósorban munkájával az évforduló méltó megünnepléséhez. A tavasz óta zajló rendezvénysorozat összefoglalását az iskola honlapján (www.fay-bp.sulinet.hu) mindenki megtalálhatja.
 

A rendezvénysorozat szeptember 12-i programjának két apropója is volt, 100 éve kezdődött meg az oktatás az iskola jogelődjében a Fáy András Gimnáziumban és 10 éve kötött együttműködési megállapodást a szakközépiskola a Toyota Motor Hungary-val.
A szakmai nap első része már délelőtt - a hivatalos megnyitó előtt – elkezdődött, a teljes program csak a késő estébe nyúlóan fejeződött be.
A jubileum alkalmából rendezett Országos Autós Szakmatörténeti Vetélkedőre meghívásos alapon 9 iskola csapata nevezett. Ők először egy írásbeli selejtezőn mérték össze tudásukat, technikatörténeti, autótörténeti és Toyota-történeti feladatokból. Délután következett a döntő, ahova a 4 legjobbnak értékelt csapat került. Az igen színes – sokféle ismeretet, megfigyelőképességet, kreativitást igénylő változatos formában feltett – kérdések, illetve feladatok közül például az elsőben veterán autókat kellet a csapatoknak megfigyelniük, majd ezt követően kérdésekre válaszolniuk. A további feladatok között volt, ahol a közreadott autóalkatrészek és rajzok kapcsán kérdések iránymutatása szerint kellett kis-előadást tartani, volt ahol az ipari forradalommal kapcsolatos témakörből kérdeztek, és persze a jelen és jövő járművei is szóba kerültek a Toyota Priusra fókuszálva.
A zsűrinek is nehéz dolga volt, bár az iskola igyekezett azt a leghitelesebb szakemberekből összeállítani. A Budapesti Közlekedési Múzeumot Hidvéghi János főmuzeológus, a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, Dr. Lévai Zoltán emeritus professzor, a „magyar kutatást és fejlesztést” Horváth Tibor nyugalmazott fejlesztőmérnök (AVL) képviselte.
 

A szakmatörténeti verseny döntőjével párhuzamosan a megnyitón a vendégeket Pletser József igazgató úr köszöntötte. A programajánlat több alternatívát is tartalmazott. Aki még nem ismerte a Fáy-t annak bemutatták az intézmény tantermeit, műhelyeit, laborjait. Aki a 100 éves iskola történetét szerette volna megismerni részletesebben az Dr. Zántó Edina tanárnő - a jubileumi iskolai évkönyv szerkesztője - 2 órás előadását hallgathatta, aki a technikatörténet iránt érdeklődött Szalai László, az iskola műszaki igazgató helyettese érdekes előadásán vehetett részt, aki saját készítésű gőzgépeit működés közben bemutatta be.
Az estébe hajló programot ünnepi vacsora zárta.
Itt osztották ki az Országos Autós Szakmatörténeti Vetélkedő díjait, ahol a legjobb 3 csapat tagjai és kísérő tanárai komoly ajándékokat kaptak.
 

A vacsora közben Miyasaka Junichi a TMH elnöke köszöntötte az „évszázados iskolát” méltatta a 10 éves kapcsolat eredményeit és átadta az iskolának az idei támogatást, egy oktatási célra szánt hibrid járművet, egy Toyota Priust.
A Fővárosi Önkormányzat részéről Horváth Csaba oktatásért felelős alpolgármester mondott pohárköszöntőt, majd az utolsó fogás felszolgálása előtt egy oktatási célra felújított iskolaszárny felavatására került sor. A két szaktantermet és egy autóelektronika labort magába foglaló európai színvonalon felszerelt épületrész-avató nemzeti színű szalagját, Goto Takashi a Japán Nagykövet helyettese és az iskola vezetője vágták át a TMH elnöke jelenlétében.
Az élő zenés táncos mulatságba torkolló programot az iskola partnerei közül a Toyota Motor Hungary, a Lavina Autó Kft., a Lito Technik Kft., a Filep Dízel Kft, a Maróti Könyvkereskedés és Könyvkiadó, az Energotest Kft., Szalai Dízel Kft., a W. A. -Lacky Bt. és az Autoverso Oktatási Bt támogatta.

A Fáy jubileumi ünnepségsorozatának méltó befejezése a Thália Színházban megrendezett Gála est volt szeptember 16-án. Itt az iskola jelenlegi tanulói és tanárai valamint a Fáyban érettségizett művészek adtak műsort. A vendégek között sok híres ember volt, akadémikusok, művészek, mérnökök és a szakma kiváló művelői. Az ünnepség keretében adta át a Fővárosi Önkormányzat Oktatási Bizottságának elnöke, Germánné Vastagh Györgyi a Fővárosi Önkormányzat „Pro Scholis Urbis” díját.
Reméljük, a Fáy a következő száz évben is a magyar középfokú oktatás élvonalába tartozó iskola marad.