Autotechnika szakfolyóirat
Autotechnika szakfolyóirat
2019. május | Olvasson bele!

Autótechnika Országos Tanulmányi Verseny

Az Autótechnika Országos Tanulmányi Verseny az autószerelő, autószerelő-technikus és autóelektronikai műszerész tanulók országos tanulmányi versenye, melyet a 2014–2015. tanévben is az Autószerelők Országos Egyesülete (AOE) és az X-Meditor Kft. szervez. Idén 57 csapat mérte össze tudását az autójavítás szakemberjelöltjei számára a későbbi munkáltatók támogatásával kiírt verseny első, elméleti fordulójában. Közülük a 8 legjobb csapat került a május 16-i döntőbe, melynek a verseny történetében először a győri Széchenyi István Egyetem ad otthont. A verseny több szempontból is rendhagyó az eddigiekhez képest, ugyanis szabadon látogatható lesz, emellett különféle kiegészítő programok társulnak hozzá.

Május harmadik szombatján minden autószerelőnek, autóelektronikai műszerésznek, autóipari szakembernek és az autótechnika iránt érdeklődőnek érdemes lesz ellátogatnia a győri Széchenyi István Egyetem épületeiben megrendezendő AOTV-döntőre! Hogy miért is? Egyrészt betekintést nyerhetnek egy tanulmányi verseny atmoszférájába, másrészt megismerkedhetnek a szakma következő nemzedékével, s hiányszakma lévén az sem mellékes, hogy pályakezdő munkatársat is kereshetnek, hiszen az ország több pontjáról érkező – javarészt végzős – diákok a legjobb képességekkel rendelkeznek. Ha valakit elsődlegesen nem a verseny szelleme ragad el, akkor a rendezvény keretein belül szervezett Autószerelők Találkozója is bírhat kellő csalogató erővel. Programját szakmai előadások adják, emellett a versenyt támogató és kiállítóként megjelenő cégek kínálatát is fel lehet mérni, a jó ajánlatokra pedig akár a helyszínen is lehet üzletet kötni.

hirdetés

A családtagokat sem érdemes otthon hagyni: a kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes lehet egy túra a Mobilis Interaktív Kiállítási Központban, ahol játékos körülmények közepette lehet megfigyelni a fizikai jelenségeket, érdekességeket.

Összefoglalva: az AOTV döntője színes programokat kínál – mindenkinek!


Kapcsolódó dokumentum:


10_11


Tetszett a cikk?

hirdetés

hirdetés