Autótechnika Országos Tanulmányi Verseny 2015

Gratulálunk az AOTV 2015 minden versenyzőjének, felkészítő tanárának az alapos felkészüléshez és felkészítéshez.

Idén 57 csapat mérte össze tudását az autójavítás szakemberjelöltjei számára a későbbi munkáltatók támogatásával kiírt verseny első, elméleti fordulójában. Az elérhető maximális pontszám 193 volt, a tesztfeladatok esetében a rossz válaszokért pontlevonás járt. Ennek fényében az a 16 csapat, amely legalább 100 pontot ért el külön dicséretet érdemel, főleg, hogy a feladatok sokszor túlmutattak a tantervi ismereteken. A képzeletbeli dobogó legfelső fokára holtversenyben két csapat is felkerült, ugyanis a Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakközépiskola (csapattagok: Bári György, Erdélyi István Mátyás, Mészáros Gergely) és a kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola (csapattagok: Kőrösi Ádám, Vass Krisztián, Szabó Mihály) csapata egyaránt 133 pontot ért el. Harmadik helyezett 123 ponttal a BéKSZI – Trefort Ágoston Műszaki Tagiskolájának csapata lett (csapattagok: Kotroczó Dávid, Lóneán Rudolf, Komlódi József).

Természetesen gratulálunk annak a 8 csapatnak, amely az AOTV döntőjébe bejutott!

Velük az AOTV döntőjén, május 16-án találkozunk.

Versenyre fel!n