Magyar győzelem a ŠKODA márkaszervizek szakembereinek nemzetközi versenyén
A ŠKODA gyár az idén is megrendezte a márkakereskedések nemzetközi szakmai versenyét, így a 3. ŠKODA Service Challenge nemzetközi döntőjére március végén került sor Mlada Boleslavban illetve Prágában.
A 36 ország szakembereit felvonultató megmérettetésen hazánkat a hazai ŠKODA márkaszerviz verseny győztesei, az Autócent Kft. Kévés Autó (Soltvadkert) két munkatársa képviselte, így a „Szerviz-tanácsadó” kategóriában Vízkeleti János, a „Szerviz-technikus” kategóriában pedig Katona Tamás mutathatta be felkészültségét. A versenyen a ŠKODA márka ismeretével kapcsolatos elméleti- és szakmai tesztek mellett, gyakorlati feladatok sikeres megoldása szerepelt, melyet követően a két kategóriában választották ki a világ legeredményesebb versenyzőit. Az idén újdonság volt az is, hogy a verseny történetében először már az importőri képviselők is versenyeztek elméleti feladatok megoldásában.
A versenyen a szerviztanácsadói kategóriában kitűnően szerepelt Vízkeleti János, aki tavalyi 3. helyezése után az idén megnyerte a versenyt, 1. helyezése méltó megkoronázása volt kiváló szakmai felkészültségének. Másik versenyzőnk Katona Tamás a szerviz-technikus kategória 14. helyezését szerezte meg, míg az importőri képviselő között Morvai Balázs végzett a 2. helyen.