Magyar siker a Young Car Mechanic Nemzetközi döntőjén

Az Inter Cars verseny varsói döntőjébe Ölbei Zsolt az Autótechnika Országos Tanulmányi Versenyen nyújtott teljesítménye alapján került. Hét országból érkeztek versenyzők, akik közül a legtöbb pontot Zsolt érte el, így nemcsak a versenyt nyerte meg, hanem Magyarországra „hozta” a következő évi nemzetközi döntő helyszínét.

Az Inter Cars beszállítói, a Young Car Mechanic verseny szponzorai készítették a feladatokat, ezért a felkészülés céltudatosan, a szponzor cégek által gyártott alkatrészekkel kapcsolatos munkálatokra (is) kiterjedt.

A versenyre való kijutást és az ottlétet az Inter Cars biztosította. Piri Andrással, a Q-Service hálózat vezetőjével utazhattunk Varsóba, ahol az ünnepélyes megnyitót követő reggelen már el is kezdődött a 2 napos verseny. Tekintsük át a szponzorok által összeállított versenyfeladatokat, melyek jól tükrözik a verseny nehézségi fokát.

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.