A WORLDSKILLS 2021 SHANGHAI nemzeti döntője
A WorldSkills Hungary program a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részeként működik, az autószerelő szakmának immár 3. éve szakmai támogatója az Autótechnika kiadója, az X-Meditor Kft. Sajnos az idei Szakma Sztár Fesztivál elmaradt, így nem lehetett megtartani a 2021-ben Sanghajban megrendezésre kerülő világbajnokság magyarországi válogatóversenyét. Habár a program lényeges része a szakképzés népszerűsítése a fiatalok körében, most mégis „csendben” mérették meg magukat a döntőbe jutott fiatalok, a versenyről jelen cikkünkben számolunk be részletesen.
MIÉRT IS FONTOS A NEMZETKÖZI VERSENY?
A WorldSkills és EuroSkills versenyek nem csak a nemzetek közötti versengésről szólnak, sokkal inkább a szakképzés/szakmák népszerűsítéséről és a nemzetközi standardok meghatározásáról/megismeréséről. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ezen célok mentén tartotta fontosnak 2017-ben, hogy bővítse a magyar csapat szakmáit, így került be az autószerelő szakma is 2018-ban. Azóta két versenyen szerepelt magyar versenyző: Hasza Attila a 2018-as EuroSkills Budapest és Nagy László a 2019-es WorldSkills Kazan megmérettetésen. A versenyeken gyűjtött tapasztalatok beépülnek a következő évi válogatóversenybe és a felkészülési időszakba, hosszú távon pedig célszerű lenne az oktatásba visszacsatolni a felgyülemlett információt és tapasztalatokat, hogy évről évre fejlődjön a szakmai képzés és az eredményesség.
Az 1. forduló
A WS2021 nemzeti válogató meghirdetésekor 1999. január 1. után született autószerelő/autótechnikus/autóelektronikai műszerész (tanuló) fiatalokat kerestünk, hogy két fordulón bizonyítva megnyerjék a nemzetközi versenyen való részvétel, és az azzal járó felkészülési időszak lehetőségét. Az első, online forduló során a versenyzőknek elsősorban elméleti tudásukról kellett számot adni, de a feladatok között sok gyakorlati példa, mérési grafikon elemzés és angol nyelvű kérdések is megtalálhatók voltak.
A 2. forduló – gyakorlati döntő
A legjobb 4 versenyző jutott az augusztus 18-i döntőbe, melynek a győri Épfu-Tanoda Kft. győr-ménfőcsanaki telephelye adott otthont. Az esemény pikantériája, hogy 17-én özönvízszerű esőzés volt a városban, ami érintette a műhelyt is. Ennek elsősorban a napközben észleltük a hatását, ugyanis az áramszünet a 4 tervezett feladatból az egyiket ellehetetlenítette. A 4 versenyzőből 3 tudott részt venni a döntőn, ahol az alábbi feladatokat kellett megoldani:
1. feladat – Motorszerelés és -mérés
A feladat egy belső égésű motor egyik dugattyújának kiszerelése és mérési feladatok elvégzése a hengeren, dugattyún és dugattyúgyűrűkön, végül a motor összeszerelése. A versenyzőknek a szétszerelésre és a mérés nagy részére jutott idejük, de az összeszerelés az idő lejárta miatt a vizsgabizottságra maradt.
2. feladat
A második feladat a fékrendszerek diagnosztikai és szervizfeladatairól szólt. Egy preparált szimulátoron kellett elvégezni az első és hátsó fékek szervizelését, miközben meg kellett találni az elrejtett hibákat. Sajnos más versenyen is tapasztaltuk, hogy a fiatalok nehezen boldogulnak a dobfékekkel, ez most sem volt másként. Az időkorlát miatt ezt a feladatot sem sikerült teljesen befejezni senkinek.
3. feladat
A harmadik egy diagnosztikai feladat volt. A versenyen használt Ford Fiesta nem indítózott, majd sikeres beindítás után egyenetlenül járt. A beindításhoz csak multimétert lehetett használni, majd az egyenetlen járás javításához már diagnosztikai eszköz is segítségükre volt a versenyzőknek. A megjavított autón 2 oszcilloszkópos mérést kellett elvégezni, egyik feszültségjel, a másik pedig áramfelvétel volt.
4. feladat
A negyedik feladatot a napközben bekövetkezett áramszünet miatt nem tudta minden versenyző teljesíteni, mivel az autó fennragadt az emelőn. A feladat alsó-felső műszaki és elektromos átvizsgálás volt, valamint a futóművet kellett beállítani.
+1 feladat
A Tiszk Kft. egy 10 kérdésből álló kvízt állított össze, amit a versenyzők a zsűri értékelése közben töltöttek ki, hogy egy esetleges pontegyenlőség esetén segítse a döntéshozatalt. A Skills-válogató során ugyanis csak egy győztest lehet hirdetni, aki megkezdi a felkészülési időszakot.
A nap végén összesítettük a pontokat, amelyek egyértelmű sorrendet mutattak:
1. Ölbei Zsolt
2. Szabó Roland
3. Szabó Ádám
Az értékelő bizottság tagjai: Szalai Szabolcs, Nagy László, Hegedüs Imre, Őri Péter.
Az eredményhirdetés során ajándékot adtak át:
- X-Meditor Kft. – Autótechnika lapkiadója
- Forex Kft. – Xado-termékek és akkumulátorok nagykereskedője
- Tiszk Kft. – Motul- és Motorex-termékek nagykereskedője
- szerszambarat.hu, autobarat.hu – Autóipari szerszámok, Protec- és Nerta-termékek forgalmazója.
Fődíjat ajánlott fel:
- Tiszk Kft. – Motul- és Motorex-termékek nagykereskedője
Köszönjük
- az X-Meditor Kft.-nek, hogy lehetővé tették a döntő megrendezését,
- az Épfu-Tanoda Kft. ügyvezetőjének, Simon Róbertnek, hogy helyet biztosított a versenynek,
- a győrújbaráti autóbontónak, hogy biztosított járműveket és alkatrészeket.
Gratulálunk minden résztvevőnek a sikeres versenyzéshez, Ölbei Zsoltnak pedig jó felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk.