Eberspaecher profi kurzus az Austropannonnál

Minden évben megszervezi az Eberspäecher magyarországi vezérképviselete, az Austropannon Kft. a kályhabeszerelők és -javítók profikurzusát Győrújbaráton, a cég oktatótermében. Minden évre jutnak újdonságok és fejlesztések, amiket az Eberspäecher oktatója mutat meg a szakembereknek. Az idei előadásba nemcsak műszaki, hanem jogszabályi újdonságok is kerültek, ugyanis az autóipart érintő szabályozások is változtak, melyek kihatnak az utólagos beszerelésekre is.

Az előadás a német cég adatainak bemutatásával kezdődött, melyből rögtön feltűnt, hogy 2018-ban a bevételek kb. 10%-a volt köthető a hűtő- és fűtőrendszerekhez, még mindig kimagaslik az ESS (Energy Store Systems) a cég profiljában. A kor elvárásainak megfelelően új területek jelentek meg a cég portfóliójában: az energiatárolás és energiamenedzsment (XELLSTOR), digitális szolgáltatások, járműkommunikációs területek.

Az Eberspäecher a francia Kalori cég megvásárlásával újabb piaci területet szerzett. A klímarendszerek területén szakértőnek számító vállalat beolvasztásával a klímaprofilt racionalizálják (a közös termékcsaládokat redukálják, például lesznek olyan klímaberendezések, melyek közül csak a Kalori által gyártott egységek maradnak meg). A Kalori már gyártott klímarendszereket elektromos járművekhez is, van elektromos klímakompresszor a palettájában, így új lehetőségek nyíltak meg az elektromobilitás irányába is.

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.