Inter Cars nemzetközi autószerelő verseny

Az Inter Cars lengyel központja már 3. alkalommal rendezte meg nemzetközi autószerelő versenyét, a Young Car Mechanic megmérettetést Varsóban, ahol 23 év alatti autószerelő tanulók mérhetik össze tudásukat. A nemzeti válogató során az AOTV versenyzőit vette górcső alá az Autószerelők Országos Egyesülete és az Inter Cars. Az ott nyújtott teljesítmény és az angolnyelv-tudás alapján három versenyző került be a nemzetközi döntőbe: Vasvári Dániel, Nemes Balázs és Nagy László. Ők képviselték Magyarországot a hét nemzetet magában foglaló, 21 fős mezőnyben. A kétnapos verseny első részében partnercégek állomásain kellett teljesíteni a diákoknak különböző részterületről vett feladatokat. A magyar versenyzők remekül helytálltak a nemzetközi mezőnyben.

Az Elring állomásán egy főtengelyszimmeringet kellett cserélni a VW-csoport motorján. Ennek különlegessége, hogy a szimmeringházzal együtt a főtengelyjeladó kerekét is le kell venni. Nagyon fontos, hogy a motort felső holtpontra állítsuk, majd utána vegyük le a jeladókereket, hiszen a cserealkatrészt csak így tudjuk megfelelően beszerelni a Laser Tools 4795 számú célszerszámával. Gyakori hiba volt, hogy az olajteknőt nem vették le (vagy lazították le) a versenyzők, pedig a megfelelő tömítéshez hozzátartozik, hogy először a szimmeringházat kell a blokkhoz csavarozni, utána pedig az olajteknőt. A ZF állomáson egy elektrohidraulikus kormányszervo volt kiszerelt állapotban, melyen meg kellett találni a hibákat, majd azokat kijavítva meg kellett figyelni a szivattyú áramfelvételét és folyadékszállítását. A feladat nehézségét az adta, hogy amíg az elektromos és hidraulikus hibát meg nem javította a versenyző, addig a szivattyú vészüzemben volt, így a szállítása és áramfelvétele is elmaradt a normálistól.

A Bosch fékszervizes feladattal készült, melynek része volt a kerékagy és a féktárcsa ütésének mérése, valamint a fékbetét és a nyeregcsúszkák irány- és pozícióhelyes beszerelése.

A Hella és a Varta közös standján egy fényszóró beállítását kellett elvégezni egy SEG IV-es ellenőrző segítségével. Fontos, hogy a LED-fényszóró helyes beállításához megfelelően le kellett súlyozni a járművet és ellenőrizni kellett a kormányközépállást. A mért értéket diagnosztikai eszköz segítségével lehetett a jármű vezérlőjének megadni. A Varta feladata egy akkumulátorcsere volt, ahol az akkumulátor típusát és méretét kellett pontosan meghatározni. A Start-Stop rendszer miatt AGM típusú akkumulátort kellett beépíteni.

A második napon egy komplex feladatot kellett teljesíteni, ugyanis a helyi Inter Cars kiszállító autóit kellett átvizsgálni. A motor, a szívórendszer, a kipufogó, a fék, a futómű, a kerekek és a világító-, jelzőberendezések ellenőrzése és a hibajegyzék kitöltése volt a feladat. A 40 perces munkaidő a legtöbb versenyzőn kifogott, itt nem a feladat, hanem a rövid idő adta az igazi nehézséget. Az ünnepélyes díjkiosztón tudhattuk meg az összetett eredményt, mely szerint Vasvári Dániel 5. helyezést ért el, Nemes Balázs 14., Nagy László pedig 15. lett. A részpontszámokat tekintve az látható, hogy Dániel minden feladatnál jól teljesített, így 193,5 pontot szerezve, csupán 2 ponttal maradt le a dobogóról. Nagy László vasárnapi teljesítménye pedig azért említésre méltó, mert a gépjármű-átvizsgálás versenyszámban a 3. legjobb eredményt érte el a teljes mezőny körében.

A díjátadón minden szponzor és a főrendező, az Inter Cars munkatársai is felszólaltak. A harmadik Young Car Mechanic verseny tanulsága, hogy a színvonal és a részt vevő országok száma is növekedett, így jövőre még nagyobb rendezvényre számítanak. Piri András, az Inter Cars Hungária Kft. Q-Service hálózatának vezetője, és a Young Car Mechanic magyarországi projektvezetője elmondta: „Nem is tudom honnan kezdjem, hiszen oly sok impulzus ért minket. Az Inter Cars idehaza immár 4 esztendeje támogatja az Autótechnika Országos Tanulmányi Verseny társszervezőjét, az Autószerelők Országos Egyesületét. Tesszük ezt nagy örömmel és elkötelezetten, hiszen a 2019- es évben már 3. éve vagyunk a rendezvény középdöntőjének főtámogatói és a Q-Service hálózat a verseny regionális döntőinek házigazdája is. Az anyacégünk által megrendezésre kerülő versenyen pedig idén először a magyar csapat is részt vett. Nagyon kíváncsiak voltunk és nem hogy nem csalódtunk, hanem olyan magas színvonalú verseny résztvevői lehettünk, hogy már most várjuk a jövő évi rendezvényt! Mind a diákok, mind a támogató csapat nagyon jól érezte magát és teljesen magával ragadott mindannyiunkat a versenyzés szelleme! A srácok kiválóan helytálltak, rengeteg tapasztalatot gyűjthettek, amelyeket később életükben, szakmájukban hasznosíthatnak. Az a 3 diák, aki pedig 2020-ban képviselheti hazánkat, a pénzdíjon túl szintén sok-sok tanulsággal és tapasztalattal lesz gazdagabb! A legvégén, de nem utolsósorban szeretném tolmácsolni az Inter Cars Hungária Kft. és csapatunk köszönetét Őri Péternek, hiszen elévülhetetlen érdemeid vannak a sikeres részvételben!”

Gratulálunk a magyar résztvevőknek és felkészítő tanáraiknak!