Milyen is egy szakmai Európa-bajnokság belülről?

Természetesen egészen más, mint ahogy az ember előzetesen elképzeli. A EuroSkills versenyek előkészítését általában egy évvel korábban elkezdik.

Ekkor kérik fel a főszakértőt (CE) és annak helyettesét (DCE) a verseny, esetünkben az autószerelő szakma felügyeletére. Az egyes országoknak ekkorra kell leadniuk az előzetes nevezéseket arról, hogy mely szakmákban akarnak versenyzőt indítani. Látszólag ekkor még nagyon sok idő van a verseny kezdetéig. Valójában – beleszámítva a nyári szabadságolásokat is – a hátralévő idő nagyon gyorsan elszalad. Végül is a verseny előtt néhány nappal egy teljes, 12 állásos autószerelő műhelyt kellett felépítenünk emelőkkel, kipufogógáz-elszívással, munkaasztalokkal, diagnosztikai berendezésekkel, segédanyagokkal együtt – működőképesen.

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.