Győrben találkozott a szakma

2017-ben is az Autótechnika Országos Tanulmányi Verseny társrendezvénye volt az Autószerelők Országos Találkozója, ahová a szervezők az ország minden területéről várták az érdeklődő autójavítókat.


Az április 7-i találkozó része volt egy szakmai kiállítás, melynek résztvevőit jelen cikkünkben részletesen bemutatjuk. A tanulmányi verseny mellett szakmai előadások színesítették a programot. A szakmai kiállítás megnyitója után az AOE-konferencia ➊ vette kezdetét, melyen előadott NagyEdina, az egyesület  Szakképzési Tagozatának vezetője, aki a szakképzés jelenlegi helyzetét és a lehetséges fejlesztési pontokat ismertette. A GYMSKIK képviseletében Pális Ferenc a gyakorlati képzőhelyeken szerzett tapasztalatokat és az ellenőrzések menetét osztotta meg a hallgatósággal. A gépjárműfenntartó tevékenység felügyeletét ellátó minisztériumban történt változásokról először az AOE-konferencián beszélt Mikulás Róbert, az NFM Jármű Módszertani Hatósági Főosztály főosztályvezetője.

A délutáni programot a GYMSKIK kamarai programja tette szakmaivá, hiszen dr. Hanula Barna, dr. Nagyszokolyai Iván és Őri Péter is tartott egy-egy előadást korunk technikai kihívásairól: az elektromos autókról, az új műszaki vizsgáztatási elvekről és a részecskeszűrő tisztítási lehetőségeiről.


FORTUNA BT.

A Fortuna Bt. csapata szívén viseli, és kiemelkedően fontosnak tartja az autószerelők között (is) az igen jól képzett, felkészült szakemberek meglétét és ennek alapját, a kiváló képzést. Így, saját erőből, eszközeivel, amennyiben erre lehetősége adódik, természetesen a fejlődésüket is segíti, melyre kiemelkedő alkalom volt az Autótechnika és az Autószerelők Országos Egyesülete által szervezett AOTV-verseny is, melyen immár másodjára vett részt a cég. A csapatok idén is kiválóan felkészültek, de azért tanulhattak is az állomásukon a csapágyak anyagminősége, illetve a dugattyúhibák témakörében. A versenyzőktől elméleti és gyakorlati tudást vártak el, többek között ismerniük kellett a sputteres és cerox siklócsapágyakat, meg kellett különböztetniük a dízel- és a benzines dugattyút, illetve a mérőeszközök használatát is be kellett mutatniuk.

A feladatok között voltak hibás hengerfejek és dugattyúk is, melyeken a versenyzőknek fel kellett ismerniük a hibát, majd felsorolniuk, minek a következtében hibásodhattak meg. Kajári Zoltán, a cég kereskedelmi igazgatója mondta: „Összességében maximálisan elégedettek voltunk, reméljük, a részt vevő fiatalok kamatoztatni tudják a jövőben azt is, amit itt tanulhattak, mert minden verseny egyben koncentrált tanulás, tapasztalatszerzés is. Ezúton is sok sikert kívánunk nekik! A verseny kísérőrendezvénye, a szakmai kiállítás, minden látogató számára hasznos és színvonalas esemény volt ebben az évben is. Reméljük, hogy a jövő évben is találkozhatunk a tanulmányi verseny keretei között!”


TURBO-TEC

A Turbo-Tec szívén viseli a szakképzés sorsát, hiszen az AOTV rendszeres támogatása mellett az Autószerelők Országos Egyesületén keresztül a szakintézményekbe is igyekszik eljuttatni szaktudását, kiegészítve az iskolai tananyagot. Kiss Gergely, a cég magyarországi kirendeltségének ügyvezetője elmondta: „Jól képzett szakemberek nélkül az egész iparág mehet a levesbe. Az AOTV a lelkiismeretes felkészítők és a motivált, tanulni vágyó ifjúság megmérettetése. A cég hitvallása szerint ezek az autószerelő palánták a szakma jövőjének krémje, fejlődésüket segíteni kell, tudásuk gyarapodásával az egész iparág erősödik. Az ilyen versenyek támogatásának bevételi oldala a jövőben keresendő, hiszen a professzionálisan felújított alkatrészeket magasan kvalifikált szakemberek tudják megfelelően beépíteni. Ezek alapján nem véletlen, hogy immáron hagyományosan – harmadik alkalommal – a Turbo-Tec ajánlja fel a nyertes csapat számára a fődíjat, amely egy lengyelországi üzemlátogatás. Az utazás célja, hogy a versenyzők megismerhessék a felújítási folyamatokat, ezáltal tovább erősödjön bennük a szakma iránti elköteleződés és érdeklődés, valamint a cég iránti bizalom.”

A tanulmányi versennyel egybekötött kiállításon a Turbo-Tec elsősorban kínálatának bővítését szerette volna a látogatóknak megmutatni, ugyanis a hagyományosan turbófeltöltőkkel és dízelrendszerekkel foglalkozó cég felvette termékpalettájára a klímakompresszorokat és a kormányműveket, melyeknek gyári szintű felújítását végzik Lengyelországban, és tetemes raktárkészlettel állnak a megrendelések elé. A dízelbefecskendezők és szivattyúk terén a haszongépjárműves alkalmazásokhoz is rendelkeznek gyári szintű bevizsgáló és felújító technológiával, így a fuvarozókat is szívesen látják ügyfélkörükben.


PUMA TOOLS

A Puma Tools amellett, hogy a műhelyeket profi szerszámokkal látja el, már több éve az Autótechnika Országos Tanulmányi Verseny egyik állandó partnere, ugyanis segíteni szeretnének később a szervizeknek, hogy a jövőben is legyenek majd olyan szakemberek a műhelyekben, akik az iskolából kikerülve megfelelően ismerik a szerszámokat, az autóipari célszerszámokat, ráadásul megfelelően tudják is használni azokat. A tanulmányi verseny kiváló lehetőség felmérni a diákok felkészültségét, valamint a naprakész feladatokkal segíteni lehet a beilleszkedésüket a mindennapi munkába.


Nemcsak a versenyen, hanem a kiállításon is aktívan vett részt a Puma Tools, ugyanis – ahogy tőlük megszokhattuk – a legnagyobb standon mutatták be szerszámaikat, célszerszámaikat, műhelyfelszereléseiket ➊. Több érdekességet is láttunk, ahogy körbejártunk, de jelen összefoglalóban csak négy dolgot emelnénk ki, amiket a cég újdonságként mutatott be.


Az első termékcsalád az endoszkópok széles tárháza, ahol a fejlesztés elsősorban az átmérő csökkentéséről és a kamera felbontásának növeléséről szól. Már lehetőség van távolról hajlítható fejjel rendelkező videó endoszkóp műszert is vásárolni, melyet jól lehet alkalmazni a nehezen hozzáférhető helyeken, például a szívócsőben vagy a részecskeszűrőben ➋.


A második érdekesség távolról nem tűnik különlegesnek, viszont az adatlapját elolvasva találunk különlegességeket. Az angliai RING gyár Colour Match fantázianév alatt gyártott műhelylámpáinak fénye szinte teljesen megegyezik a Napból jövő természetes fénnyel, így kiváló fényező-vizsgáló lámpaként – különféle fényezett elemek szín-összehasonlító CRI95 lámpájaként – is használható ➌.


A harmadik érdekességet a szintén angliai Laser Tools gyár szolgáltatta. A VW-motorcsalád TDI motorjainak hengerfej- és vezérműtengely-összeszereléséhez elengedhetetlen célszerszám már minden autójavítónak elérhető. A készlet alkalmazható a VW-csoport 1,6; 2,0; 2,7; 3,0; 4,0 és 4,2 liter lökettérfogatú Common-Rail és a Porsche 3.0 liter TDI motorjainak vezérműtengely vagy vezérműtengely-fogaskerék cseréjekor ➍.


A negyedik újdonság egy igazán ötletes célszerszám, amit valószínüleg szinte minden autószerelő szakember helyettesített, modellezett már az életében, de persze nem ilyen profi módon. A szerelési munkálatoknál sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy az általunk használt csavarkulcs, villáskulcs, csillagkulcs, imbuszkulcs stb. rövidnek bizonyul és a kifejthető nyomaték miatt meg kellene hosszabbítani valamivel. Ez sok esetben megoldható két egymásba fordított csillag- villás kulccsal is, csak általában nem biztonságos, szétugrik, lefordul a kulcs egymásról és akár sérülésekhez is vezethet. Erre a profi meghosszabbításos megoldásra született két célszerszám is. Mindkettő ideális toldást eredményez, csak megjelenésben van köztük némi eltérés ➎.


SKF

Az SKF már több évtizede bizonyítja a világon mindenütt, hogy elkötelezett támogatója a feltörekvő ifjúságnak. Így tesz nálunk is, például az Autószerelők Országos Egyesületével közösen járják az iskolákat, ahol műszaki információval segítik a diákok tanulmányait, izgalmas előadásokkal hívják fel a figyelmet a modern szerkezetek sajátosságaira. Az Autótechnika Országos Tanulmányi Versenyt is azért támogatja a cég, mert segíteni szeretné azokat a diákokat, akik elhivatottak szakmájuk iránt, és megméretik magukat egy országos szakmai versenyen. Az SKF-standon megoldandó feladatok gyakorlatiasak voltak és a modern technikákat vonultatták fel, így a versenyzés mellett a diákok sokat tanulhattak a nap folyamán.

Az SKF tradicionális értékeinek, valamint a jövőben is vezető piaci szerepének megtartása mellett azon van, hogy a szakmai élet hétköznapjaiban is biztosítsa a szakmai hátteret. Hiszen a tanulók kikerülve a műhelyekbe nagyobb bizalmat szavaznak annak a gyártónak, aki már többször is bizonyította segítő szándékát. Továbbá nem burkolt célja az oktatásoknak és a szakmai rendezvényeken való aktív részvételnek, hogy a szakmai támogatás hatására csökkenjenek a szerelői hibából adódó garanciális problémák, ne csak megfelelő terméket, hanem hozzá kapcsolódó, minél több információt is nyújtsanak.


SAINT-GOBAIN AUTOVER

A Saint-Gobain Autover fontosnak tartja a szakképzés színvonalának emelését, aminek egyik fontos összetevője a diákok számára sikeres társak, szakmai-tanulmányi életpályák, adott esetben példaképek bemutatása. A tanulmányi versenyek ezt teszik lehetővé. Az AOTV sok évre visszatekintő hagyományai alapján méltán kijelenthető, hogy kiválóan teljesít a legjobbak megtalálásában, és ezáltal a többiek számára is inspiráló példák felmutatásában. A Saint-Gobain Autover büszke arra, hogy az AOTV támogatói köréhez tartozik.

A Saint-Gobain Autover 26 országban van jelen és évente több mint 4 millió Saint- Gobain Sekurit által gyártott járműüveggel látja el az alkatrészpiacokat. Emellett számos, az autóüveges szakmához kapcsolódó terméket (ragasztókat, szerszámokat, egyéb kellékeket) is forgalmaz. Nagy figyelmet fordítanak a magas minőségre nemcsak akkor, ha a termékekről, de akkor is, ha a szolgáltatásokról van szó:

–– Gyári minőségű alkatrészeket szállítanak.

–– Hatalmas raktárkészletet tartanak fenn, hogy a lehető legrövidebb idő alatt tudják a rendeléseket teljesíteni.

–– Modern, felhasználóbarát webáruházat működtetnek.

–– Szaktanáccsal is szolgálnak, legyen szó termékazonosításról, szenzorfólia- cseréről, kamerakalibrálásról, a szükséges kiegészítőkről, kellékekről vagy éppen szerelésről.

–– Nappali és éjszakai kiszállítással is rendelhetők termékeik. A kiszállítás már csekély értékhatár fölött ingyenes.

–– A biztosítótársaságokkal kötött megállapodásaik alapján segítenek a biztosítós kárügyek rendezésében, elszámolásában.

A Saint-Gobain Autover olyan szolgáltatásokat fejleszt, melyek célja a szerelők képessé tétele a legújabb, legnagyobb szakmai felkészülést igénylő modellekkel kapcsolatos javítói feladatok elvégzésére is. Ilyen többek között az alvázszám alapú termékbeazonosítás, vagy a mobil eszközökön is elérhető, a gyári előírásoknak megfelelő szerelési videók. A technológiai fejlődés a járműjavítókat folyamatosan kihívások elé állítja. Az maradhat versenyben, aki olyan partnerekre tud támaszkodni, akik nemcsak megbízhatóan szállítanak, de szakmai támogatást, értékes szolgáltatásokat is nyújtanak.


INTER CARS: FÓKUSZBAN A JÖVŐ

Az Inter Cars Hungária Kft. számára kifejezetten fontos, hogy a vállalat a profitorientált működés mellett a társadalmi szerepvállalás tekintetében is kiemelkedő szereplő legyen a magyarországi piacon. A cég éppen ezért a 2017. évben már főszponzor, támogatóként vállalt szerepet az Autószerelők Országos Tanulmányi Versenyének megrendezésében.

Az Inter Cars és az Autószerelők Országos Egyesületének szakmai kapcsolata immáron sokéves múltra tekint vissza. A korábbi, főként partneri együttműködés után a vállalat támogatóként állt az országos szakmai szervezet mellé.

Az Inter Cars Hungária Kft. túl azon, hogy kizárja a kiskereskedelmi értékesítést, más módon is támogatni kívánja az autószerelő szakma fejlődését és boldogulását. Fontos, hogy a magyar autószervizekben olyan fiatal pályakezdő kollégák kezdjenek karrierépítésbe, akik minden szempontból felkészültek arra, hogy a jövőben megbízható munkaerővé váljanak, hiszen ez szolgálja az autótulajdonosok érdekeit is.

A társadalmi szerepvállalás mellett elkötelezve, éppen ezért vállalt támogatói szerepet a vállalat az egyesület és az Autótechnika szakfolyóirat kiadója, az X-Meditor Kft. országos tanulmányi versenyének megrendezésében. A tanulmányi versenyen 28 országos tanulmányi intézet diákjai mérték össze tudásukat a 7 regionális középdöntő során, amelyet mindenhol az Inter Cars által kiemelten támogatott Q-Service szakműhelyekben rendeztek meg. A döntőben pedig a győztes 7 csapat mérhette össze tudását.

Piri András, a Q-Service hálózat projektmenedzsere mondta: „Az Inter Cars képviselői minden helyszínen jelen voltak az eseménysorozat alatt, így személyes tapasztalataink alapján is biztosan állíthatjuk, hogy a magyar autószerelő szakma megbízható, remek tudású szakember-utánpótlásra számíthat. A 2017-es AOTV sorozatát a Bajai SZC Jelky András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája nyerte meg Győrben, erről saját hírmagazinunkban is beszámoltunk. Minden résztvevőnek természetesen gratulálunk és hisszük, hogy a következő esztendőkben is támogatásunkkal segíthetjük a szakma fejlődését!”


TENNECO

A Monroe és a Walker márka (Tenneco) hosszú évek óta támogatója az Autószerelők Országos Egyesülete (AOE) szakmai rendezvényeinek (országos szakiskolai szakmai napok) és szoros kapcsolatot tart fenn az X-Meditor Kft.-vel, egyrészt az Autótechnika magazinban megjelenő szakmai cikkek, másrészt az általa (társ)szervezett rendezvények (AOTV, Autótechnika-kiállítás) okán.


Az AOTV egy kiemelkedő, országos szintű, hagyományokkal bíró, magas szakmai színvonalú rendezvény, amely az autószerelő szakma utánpótlását, elismerését, szakmai erősödését segíti. Ezen értékeket szívesen támogatja a Monroe és a Walker márka, ráadásul idén a megmérettetés szakmai oldalából is kivette a részét, hiszen az egyik állomásnak a Tenneco standja adott helyszínt és feladatokat ➊.


Néhány újdonság a márkák életében:

– A személygépkocsi-lengéscsillapító szegmensben a Monroe zászlóshajója a Reflex család volt (kétcsöves, gázos kialakítás). 2017-ben ezt a családot lépésekben egy új termékcsalád, az OESpectrum váltja fel ➋.

–– Az OESpectrum csillapító szabadalommal védett technikai újításokat is tartalmaz, ezeknek is köszönhetően a hagyományos (nem elektronikus) lengéscsillapítók egy új etalonjának is tekinthető.


–– A Monroe annyira biztos ezen termékcsalád erős műszaki tartalmában, hogy 5 év kilométer-korlátozás nélküli garanciát ajánl hozzá ➌.


–– A termékskála másik „végén” is található újdonság, mert Roadmatic néven egy másik új termékcsalád is bevezetésre kerül idén tavasszal ➍.

–– A Roadmatic a Monroe Original lengéscsillapítóknál olcsóbb lesz és egy szűkebb választékkal az idősebb személygépkocsikat célozza meg.

Még pár szó a Monroe lengéscsillapítóról:

–– Ha ma Európában egy tetszőleges személygépkocsi beáll a szerelőműhelybe, legnagyobb valószínűséggel a Monroe-nak lesz hozzá lengéscsillapítója.


–– Minden Monroe-termék megfelel minimum a gyári minőségnek, hiszen a gyárakban 70–80%-ban első beszerelésre gyártanak termékeket és csak 20–30%-ban az alkatrészpiacra. Nagyon széles körű a gyári első beszerelési lista, csak pár példa: az Audi, BMW, Ford, Mazda, Mercedes, Opel, Peugeot, Renault, Seat, Skoda, Toyota, Volvo, VW számos modellje ➎.

–– Hasonlóan a Monroe-hoz, a Walkertermékek is az egyik legnagyobb választékot adják a személygépkocsi szegmensben.


–– Minden Walker-termék szintén legalább a gyári minőséget eléri és nagyszámú gépkocsimárkának gyári első beszerelése is. A teljesség igénye nélkül: az Audi, BMW, Citroën, Fiat, Ford, Jaguár, Mercedes, Mitsubishi, Opel, Peugeot, Renault, Seat, Skoda, Volvo, VW számos modellje ➏.

–– Kecskeméten is van egy Walker gyár.

–– A Walker is nagyon bízik a termékeiben, így 2017-től már 3 év garanciát ad rájuk.