A szakma ünnepe

A Hungexpo Zrt. szakmai partnereivel és kiállítóival közösen egy nagyszabású, az autógyártás teljes spektrumát felölelő, komplex járműipari rendezvényre várja a látogatókat. A széles körű kiállítói kínálat mellett a kiállítási csokorhoz magas színvonalú szakmai programsorozat is kapcsolódik, mely 3 kiemelt pillérre épül: üzlet – tudomány – karrier.

AUTOMOTIVE HUNGARY – PROGRAM

„AUTOMOTIVE HUNGARY – Techtogether” – egy olyan sokoldalú, hiánypótló program, amely felvonultatja a járműipar kiemelkedően tehetséges reménységeit, lehetőséget teremt fejlesztéseik, terveik megismerésére.

AUTOMOTIVE HUNGARY Állásbörze – Pályakezdők és rutinos szakemberek egyaránt megtalálhatják álmaik állását a rendezvényen.

Bajor–magyar autóipari fórum a Német–Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében

MAJOSZ Beszállítói Fórum

Egyetemek utcája – műszaki iskolák bemutatkozása: képzési formák, vállalati együttműködések, K+F eredmények

2014. november 5. (szerda)

Fővédnöki köszöntő és megnyitó előadás: Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter

Kerekasztal-megbeszélés az autóipar aktuális témáiról.

RésztvevőkMercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., Thomas Geier ügyvezető igazgató, Opel Szentgotthárd Kft., Solt Tamás ügyvezető igazgató, Magyar Suzuki Zrt., dr. Urbán László vezérigazgató-helyettes, Rába Nyrt. Pintér István vezérigazgató, Robert Bosch Kft. Javier González Pareja ügyvezető igazgató, Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., Lepsényi István ügyvezető igazgató

Délutáni konferencia: Életpályamodellek a járműipari térségekben

2014. november 6. (csütörtök)

A nap témája a tudomány, innováció és fejlődés, a jövő fejlesztési trendjei, jövőbeni technológiák.

Előadók:

• Mercedes-Benz Hungária Kft. Hesz Tamás – „Innováció karnyújtásnyira – az ember és az autó kapcsolatának új dimenziója”

• Opel Szentgotthárd Kft. – Giovanni Montinaro termékfejlesztési vezető, dízelmotorok, olasz fejlesztési központ – „General Motors Midsize Diesel Engine: aftertreatment systems to meet future emission requirements, General Motors középkategóriás dízelmotor: kipufogógáz-utókezelési rendszerek a jövőbeni emissziós normák teljesítésére”

• Robert BOSCH Kft. ECB innováció – Szöke Zoltán, Department Leader Development

• Knorr-Bremse Kft. Frank Péter – „Intelligent Driving – A haszonjárművek fejlesztési trendjei”

• Evopro – Mészáros Csaba

Panelbeszélgetés:

Magyarország versenyképessége a K+F területén.

2014. november 7. (péntek)

KONFERENCIAPROGRAM – G pavilon, Színpad

Az oktatás szerepe az ágazat fejlődése szempontjából, a duális képzés helyzete konferencia

Moderátor: Toldi Gábor, HR Center igazgató – HVG Kiadó Zrt.

Előadók:

Parragh László elnök, MKIK

Brumbauer József ügyvezető igazgató, BPW Hungária Kft. – „A duális szakképzés helyzete és a duális mérnökképzés kihívásai a BPW Hungária Kft.-nél”

Földesi Péter rektor – Széchenyi István Egyetem,

Biljana Jelacic személyzetmenedzsment-vezető – Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft. – „3 műszak-3 modell – 3500 dolgozó”


AUTÓTECHNIKA–AUTODIGA NEMZETKÖZI

JÁRMŰFENNTARTÓ-IPARI SZAKKIÁLLÍTÁS

2014. NOVEMBER 6–8. (CSÜTÖRTÖK–SZOMBAT)

A Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete (JAF) 3 napos előadás-sorozatot szervez standján a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) közösen, melyre várnak minden érdeklődőt, aki felvilágosítást szeretne kapni a szellemitulajdon-védelemről, annak jogi hátteréről, szabályairól (F pavilon).

A gyakorlat és az elméleti háttér mellett a megelőzés is jelen lesz a rendezvényen. A „Látni és Látszani” standon ingyenes látásellenőrzésre jelentkezhetnek látogatóink (F pavilon).

A Puma Tools a kiállítás ideje alatt naponta több alkalommal szakmai bemutatót tart, melyek alkalmával a cég szakemberei élesben mutatják be az egyes szerszámok használatát (F pavilon).

2014. november 6. (csütörtök)

11.00–11.30 Megnyitó

11.40–12.40 Szakmai előadás

Autójavító vállalkozások ügyviteli kötelezettségei – Előadó: Szamosfalvi István
– AOE előadó-szaktanácsadó

13.00–16.00 Gépjárművek hatósági műszaki megvizsgálása Konferencia

Műszaki vizsgatechnológia kihívásai a korszerű autótechnika tükrében

Előadó: dr. Nagyszokolyai Iván, GVOE

Az autójavítók és az ügyfelek közötti vitás ügyek feltárása, esetek-tanulságok, megelőzés

Előadó: Tangl László, autós ágazati 
igazságügyi szakértő

Mobil vizsgasori gumiabroncs-vizsgálat lehetősége

Előadó: APi – Sméja Miklós

16.00–16.40 Pódiumbeszélgetés

Résztvevők felkérése alapján: 
NFM – Gyurkovics Zsolt vezető – tanácsos,
NKH – Mikulás Róbert osztályvezető, GVOE
– Dr. Nagyszokolyai Iván elnök, 
AOE – Spindler Tibor elnök

2014. november 7. (péntek)

10.00–10.45 Szakmai előadás

Gyakorlati tanácsok az új technológiájú kerékcsapágyak szereléséhez

Kerékcsapágyak szerelése – a szakszerűtlen szerelés következményei – példák a garanciális reklamációk tapasztalatai alapján. Milyen jelölések és információforrások léteznek, és hol keressük őket? Gyakorlati tanácsok, szerelési ajánlások

Előadók: Horváth Péter értékesítési vezető
(SKF Zrt.) és Jakab Ákos (SKF Zrt.)

11.00–13.30 Szakképzési konferencia

A közlekedési szakképzés jelene és jövője, különösképpen a gépjárműves képzésekre fókuszálva

Előadó: Csóti Ferenc főtanácsos

Résztvevők és hozzászólók: AOE Szakképzési tagozat vezetése. AOE Bázisiskolák képviselői.

14.00–14.45 Szakmai előadás

„Komfortos” biztonsági rendszerek a gépjárművekben (kezdj felkészülni szakmailag a jövő műszaki vizsgájára)

Előadó: Tölgyesi Zoltán, AOE előadó-szaktanácsadó

15.00–15.45 Szakmai előadás
Chiptuning és motoroptimalizálás

Személygépjárművek és haszongépjárművek teljesítmény- és fogyasztásoptimalizálása a gyakorlatban. Hogyan végezzünk biztonságosan és célravezetően ilyen tevékenységet?

Gyakorlati tanácsok, módozatok.

Előadó: Kuczik Zsigmond – Garagent Autóteszt Hungary Kft.

2014. november 8. (szombat)

10.20–10.50 Szakmai előadás 
„Golo” – Távdiagnosztika a hétköznapokban

Előadó: Leszek Wasniewski ügyvezető 
igazgató helyettes (Launch Europe GmbH)

11.00–11.20 Szakmai előadás

Automechanika – vásári körkép

Előadó: dr. Nagyszokolyai Iván

11.30–15.30 Autójavítói konferencia

Merre haladjon a szakma az érdekképviselet útján, hogy célt érjen?

Előadó: Knezsik István, ANK

A javítószektor más megvilágításban

Előadó: Spindler Tibor, AOE

A műszaki vizsga jövője

Előadó: Mikulás Róbert főosztályvezető, NKH

13.00–13.30 SZÜNET

Korszerű féktechnika

Előadó: Kőfalusi Pál

Keréknyomás-ellenőrző rendszerek (TPMS)

Előadó: Őri Péter