20 éves a Hella Hungária

Húsz évesnek lenni jó! Sokan előre nézve szeretnék ezt megérni, az idősebbek pedig ismét 20 évesnek lenni. A szülők tudják, hogy milyen szép és milyen nehéz a gyermek első 20 éve.  A megszületés öröme után hamar jönnek a nehéz hétköznapok, szép évzárók és bizonyítványok, reményteljes évnyitók, majd sok útelágazás, választás, döntés, kritikus események, boldogulás, boldogság és boldogtalanság.

Valamit elindítani, nevet és termékeket bevezetni, jó hírnevet szerezni és megtartani – ez az üzleti élet leckéje. Viszonylag könnyű, ha jók a nagybácsik és a szülők, támogató a környezet, így hamar futni kezd a szekér.

A Hella Hungária végigjárta az utat, szép eredményeket ért el, amikor jó évek jártak, a hullámvölgyeket pedig okos vezetői gyakorlattal, komolyabb sérülés nélkül túlélte. Mindent, ami egy cég bevezetéséhez, sikerre viteléhez kell, megcsinálták. A siker nyílt titkai között mindig ott van „a” csapat.

E sorok írója a konszernek „magasabb” üzlet- és pénzügyi világhoz kevésbé ért, azt azonban érzékelte, végig követve a Hella Hungária 20 évét, hogy jól csinálták, ami a szakmai elkötelezettséget, hozzáértést, ambíciót, a hosszabb távon való gondolkozást, a szakma és a szakmai képzés segítését érintette.

A Hella portfólió a 20 évvel ezelőtti indulásnál kimerült a Hella klasszikus termékeiben, a járművilágításban és a járművillamosság egyes áruféleségeiben. Ez mind a mai napig rohamos fejlődésben van. Az évek során ehhez jött a klíma-program, majd motor thermomenedzsment, a motorhűtés. Folyamatosan bővült az elektronikai program is, a jeladók, beavatkozók, csatlakozók igen széles körével. A 20 éves évfordulóra ismét bővült a kínálat a Pagid fékprogrammal, a fékalkatrészek teljes választékával. Napjainkban ennek a terméknek a bevezetése adja a munkatársaknak a fő feladatot. Tudjuk, hogy a Hella a Nussbaum céggel és a diagnosztikai műszergyártó Gutmann-nal is közös vállalatot hozott létre, de ez nem tartozik a Hella Hungáriához.

Az évfordulós ünnepségen Gariscsák Erzsébet, a Hella Hungária ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket, partnereket, barátokat, volt és jelenlegi kollegákat, akikkel együtt építették a Hella Hungária 20 évének sikertörténetét. Elsőként Pártosné Kenedi Mariannt kérte szólásra. „Engedjék mag, hogy külön szeretettel és tisztelettel köszöntsem Mariannt, aki a cég alapító ügyvezetője. 1991-től 2 éven át, mint a gyári képviselet vezetője, majd további 14 éven át, mint ügyvezetője saját gyermekeként nevelte-növelte, építette fel a céget. Az Ő és az általa kiválasztott munkatársak elszántságának, munkabírásának, kitartásának köszönhetjük, hogy most egy 20 éve töretlen sikert ünnepelhetünk.”

Azt gondolom, hogy mostanáig sikerült teljesítenünk az alapító Hella Kg eredeti szándékát, hogy leányvállalatainak közvetlen jelenlétével átadja azt a műszaki tudást viszonteladóinak és felhasználóinak, ami nélkül a termékek beépítése, felhasználása nehézségekbe ütközne. Az ismeretek átadását tartjuk ma is legfontosabb feladatunknak. Természetesen ezt a tudást mi is kapjuk, elsősorban anyavállalatunk szakembereitől, német kollegáinktól.

Az ünnepségre a Hella Kg Lippstadt-i központjából Axel Schürman úr érkezett. „Axel 26 éve dolgozik a Hella KG-nél, feladata a szinte mindvégig a kelet európai piacok fejlődésének támogatása volt, jól ismeri életünket, problémáinkat, hiszen velünk együtt küzdötte végig az elmúlt 20 évet.” Axel Schürman úr elismerően szólt a Hella KG menedzsmentje részéről elismerően szólt a Hella Hungária tevékenységéről. A kiváló eredményt az is mutatja, hogy a Hella KG-n belül házi versenyen, a „Sales Company of the Year” díjazáson, az elmúlt négy üzleti évből háromban a Hella Hungária dobogós lett: 2008-9-ben harmadik, 2009-10-ben első, 2011-12-ben második helyezést ért el. 

Gariscsák Erzsébet 2008-óta a cég ügyvezetője. „Kérem, engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a 2008 óta történtekről.

Ha nagyon röviden kellene fogalmaznom, azt mondanám, hogy a csapat egyre növekvő csapásszámmal tudta csak leküzdeni, különösen 2009-től,  a ránk köszöntött nehézségeket.

A 2007-2008-as üzleti évben még 3 milliós Eurós árbevételt kellett lekezelnünk egy 600 nm-es, két szintes raktárban. Az idei, a jövő héten záruló üzleti évünkben + 270 nm magasraktárral növelt területen 5 millió euró értékesített áruval kell szó szerint zsonglőrködnünk, nap mint nap.  Mindössze egy kollegával lettünk többen azóta, úgyhogy elképzelhető milyen mértékben növekedett a terhelés a csapaton. De ezzel gondolom senki nincs másként manapság, hiszen talán még mindig nem látjuk a válság végét, amit már évek óta várunk.

Itt is szeretném megköszönni a csapatom erőfeszítéseit, és remélem a kövtkező 20 évet is jó egészségben, együtt tudjuk végigcsinálni. Valamint szeretném megköszönni a családtagoknak is hogy az esetenként hazavitt feszültséget segítettek partnerüknek levezetni, kipihenni.

Mint említettem korábban a Hellában felhalmozott szakmai tudás átadását ma is egyik legfontosabb feladatunknak tartjuk.

Ezért rendszeresen támogatjuk az autójavító szakma országos szakmai tanulmányi versenyeit.

A Maróti könykiadóval közösen jelentettük meg a Járműelektronika Egyszerűen szakkönyvet, amely szakközépiskolai tananyaggá vált.

Ezek a körszerű termékek viszont csak helyes beállítások és karbantartás mellett szolgálják igazán biztonságunkat. Ezért hirdetjük meg minden ősszel a világítás ellenőrző akciónkat. Tavaly ősszel az X-Meditor Kft és még néhány más szponzorral valamint az OBB bevonásával sikerült országos jelentőségűvé és széleskörűvé tenni ezt az akciót.

A látni és látszani kampányban - melynek logójában egy Hella szabadalom világít - több mint 400 szerviz vett részt, és vállalta, hogy a hozzá betérő autóknak ingyenesen beállítja a fényszóróját.  Köszönet ezért elsősorban az ötletgazdának és kivitelezőnek, Nagyszokolyai tanár úrnak.

Az idők során rengeteget fejlődött termékválasztékunk. Ennek legújabb állomása a Hella Pagid két héttel ezelőtt alapított vegyesvállalata, melynek révén júniustól teljes fékalkatrész program kerül a Hella Hungária Kft. termékválasztékába.

Végül, de nem utolsósorban saját eszközeinkkel támogatunk egy karitatív szervezetet. Nekünk, szülőknek, azt hiszem nem lehet semmi fontosabb gyermekeink életénél. Ezért támogatjuk most már több éve a Magyar Gyermekmentő Alapítványt.

Kedves Vendégeink!

Nem maradt más hátra, mint hogy jó étvágyat kívánjak Önöknek. Szeretném Önöket arra bíztatni, hogy bátran próbálják a Hella cég logó „testre szabását” azzal, hogy megtöltik a logóval feldíszített korsót szép Hella-sárga sörrel. Erre a célra, a Lippstadt-i régió legnépszerűbb italát, a Warsteiner sört hoztuk Önöknek.”

Az évfordulós ünnepségen régi fényképek vetítése a mostani székház építéséről, a Finnigans zenekar élő ír zenéje és step tánc tanítás is színesítette a programot.

Az Autótechnika szerkesztősége és az X-Meditor Kft. Autó üzletága munkatársai nevében a Hella Hungária Kft.-nek további üzleti sikereket kívánunk. Kérjük, hogy a hazai gépjárműfenntartó szakmát kiváló termékein túl, információval, szakmai oktatással, rendezvényeken való jelenlétével, a szakképzés támogatásával továbbra is segítse.