UFI argentium szűrő
Az ARGENTIUM UFI szűrők bevezetésével az utastér-levegőszűrők hatékonyságát a következő szintre emelték. A következőkben bemutatjuk, hogy az ARGENTIUM hogyan járul hozzá az utasok által belélegzett levegő még hatékonyabb szűréséhez, a vezetési kényelem javítása mellett.
Miután a hidegebb hónapok nyomot hagytak a jármű pollenszűrőjén, érdemes a tavasz beköszöntével lecserélni azt. Noha a csereintervallum szerint évente egyszer kell cserélni az utastérszűrőt, bizonyos körülmények között, poros területeken a gyakoribb csere is indokolt lehet.
AZ UTASTÉR-LEVEGŐSZŰRŐ SZÜKSÉGESSÉGE
Ezen szűrők alkalmazása kiemelt fontosságú. Bár a por és a különféle káros részecskék – PM10 és PM2,5 méretűek – légkörben lévő koncentrációja az időjárási viszonyoktól és a földrajzi elhelyezkedéstől függően változik, a jármű utasterében a kültéri szint hatszorosa is lehet. Ennek oka a keringető rendszer által létrehozott alagúthatás. A rossz levegőminőség közvetlen hatásai mind a járművezetőkre, mind pedig az utasokra is veszélyesek: allergia, torokfájás, tüsszögés, csökkent éberség, vagy akár az ablakokon lecsapódó nedvesség miatt kialakult rossz látási viszonyként is jelentkezhet.