Lézervilágítás a Le Mans-i Audiban
LED nappali menetfény, LED-fényszóró, mátrix LED-fényszóró, és most lézervilágítás: az Audi idén is a Le Mans 24 h-s versenyen próbálja ki élesben az új világítástechnikát. Az Audi R18 e-tron quattro kombinálja a LED- és a lézervilágítást, melyet január 20-án mutattak be.
„Az Audi úttörő a világítástechnológiában” – állítja prof. dr. Ulrich Hackenberg, aki az Audi technikai fejlesztési igazgatója. „Az A8-as már elérhető a mátrix LED-fényszórókkal, mely jelenleg a legfejlettebb technológia sorozatgyártású autóban. Ezt be fogjuk vezetni további modelleken is. A legújabb fejlesztésünk a lézervilágítás – még élesebb, még erősebb és még hatékonyabb. Beépítettük az új Le Mans-i versenyautónkba és mi leszünk az első autógyár, aki bevezeti a lézervilágítást szériaautóban is.”
[Ne feledjük, a BMW az i8-hoz lézervilágítást fog kínálni, melyet 2011 év végén már be is jelentettek, illetve be is mutattak. – A szerk.]
Az Audi több ízben állított fel mércét a fénytechnológia területén Le Mans-ban. Az R10 TDI 2006-ban volt az első versenyautó, amely LED nappali menetfényt alkalmazott. Az R15 TDI-n a LED járulékosan távfényszóróként is szolgált. 2011-ben az R18 TDI-vel az Audi elsőként alkalmazott teljes LED-fényszórót, melyet 2013-ban a mátrixvilágítás követett.
A megfelelő megvilágítás fontos szerepet tölt be a Le Mans-i 24 h-s és egyéb hosszú távú versenyeken, melyeknek egy részét sötétben futják. „Mi mindig nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a versenyzőink biztonságban és komfortosan érezzék magukat egy Audi versenyautóban” – mondja Chris Reinke, az Audi Sportnál az LMP vezetője (LMP – Le Mans Prototype). „A jó éjszakai látás alapvető eleme ennek. A mátrix LED-fényszóró eddig is ezt biztosította a versenyzőinknek Le Mans-ban – lézervilágítással kombinálva ezt tovább fokozzuk. Ez a technológia nagy jövőbeli potenciállal rendelkezik.”
A tavalyi Le Mans-i versenyen az Audi R18 e-tron quattro mátrix LED-fényszórót kapott, melyben oldalanként 8 LED-egység van. Ezzel a fényvetővel lényegesen nagyobb megvilágítási távolságot és fényintenzitást értek el. Az új R18 innovatív fényszórója kombinálja a mátrix LED-fényszórók erősségét a lézervilágítással. „A lézer gondoskodik a jármű előtti még egyenletesebb és precízebb fényeloszlásról” – állítja Chris Reinke. „Nekünk ez a technológia egy újabb mérföldkövet jelent – ez a tükre az Audi Sport úttörő szellemének, melyet, együtt a szériafejlesztésben részt vevő kollégákkal, bevezetünk az autóversenyzés ilyen korai szakaszában. Ez az együttműködés figyelemre méltó.”
Az Audi a januárban tartott Las Vegas-i nemzetközi elektronikai kiállításon (CES – Consumer Electronics Show) már bemutatta a Sport quattro laserlight koncepció autóját, valamint az új R18 e-tron quattro első traktusát a fényszórókkal. (Erről az Autótechnika 2014/1. számában már tudósítottunk.) Ahogyan az előző R18-asnál is, a versenyautó most is mátrix LED-fényszórót kapott, azonban az újnál a fejlesztők a kezdetektől integrálták a mátrix fényszórót a lézerdiódákkal. Ez további fejlesztési lehetőséget biztosít az intelligens kanyarfény optimalizálására. Az autó versenypályán lévő pozíciójának megfelelően a kanyart bevilágítja az előtt, hogy a versenyző befordulna.
A WEC-világbajnok és kétszeres Le Mans-győztes Marcel Fässler már meg is kapta a lehetőséget, hogy éjszaka tesztelni tudja az új technológiát. „Nem vezettem még ennyire jó fényszórójú versenyautót ezelőtt, mint az új R18” – lelkesedik a svájci. „Egyértelműen jobb, mint a tavalyi. Ez nem egy lépés előre, hanem inkább három. A lézervilágítás fényesebb, koncentráltabb és precízebb. Például sokkal jobban látod a kanyar középpontját, mint korábban. Ez éjszaka jelentős előnyt jelent számunkra.”