Megalakult a Robert Bosch Battery Systems
A Bosch megkapta az illetékes hatóságok jóváhagyását, így a vállalatcsoport megkezdte a lítiumion-akkumulátorokkal kapcsolatos tevékenységeinek újraszervezését. Ennek keretében a korábbi stuttgarti SB LiMotive Germany GmbH és a Michigan állambeli orioni székhelyű Cobasys LLC gyártóegységek fúziójából létrejött és teljes tulajdonú leányvállalatként a Bosch-csoport részévé vált a Robert Bosch Battery Systems.
A tervek szerint az akkumulátorcellák fő beszállítója a Samsung SDI lesz, azonban a Bosch más gyártók akkumulátorcelláit is felhasználja a jövőben. 2013-ban elkezdik az első olyan teljes mértékben elektronikus gépjármű, a Fiat 500e sorozatgyártását is, amelyet Bosch akkumulátormodullal szereltek fel. Az elektromos kisautót 2012 decemberében a Los Angeles-ben megrendezett Auto Show újdonságaként mutatták be a közönségnek.2020 után várhatóan jelentős mértékben növekedni fog az elektromos gépjárművek és a plug-in hibridek iránti piaci kereslet. A Bosch már most készül az elektromos forradalomra, ezért bővíti a lítiumionos akkumulátor-rendszerek fejlesztésére és előállítására irányuló tevékenységét. A vállalat szorosan együtt kíván dolgozni ipari partnereivel és a felsőoktatás szereplőivel Németországban a nagy teljesítményű akkumulátorcellák kutatás-fejlesztésén. A vállalat egy európai szintű szakértői és beszállítói hálózatot hoz létre, hogy összefogja és fejlessze azt a szaktudást, ami a jövőbeli elektromobilitást segítő akkumulátorok és töltőállomások kialakításához szükséges.A világ vezető autóipari beszállítói között számon tartott Bosch a lehető legjobb pozíciót kívánja elfoglalni a hibrid és elektromos gépjárművek akkumulátortechnológiájának piacán. A vállalat ennek érdekében 400 millió eurót fektet az e-mobilitásba, és már jelenleg is több mint 1100 munkatársa dolgozik ezen a területen, köztük közel 500 akkumulátorspecialista Németországban, az USA-ban és Kínában.