Autótechnika Országos Tanulmányi Verseny

 

Május harmadik szombatján minden autószerelőnek, autóelektronikai műszerésznek, autóipari szakembernek és az autótechnika iránt érdeklődőnek érdemes lesz ellátogatnia a győri Széchenyi István Egyetem épületeiben megrendezendő AOTV-döntőre! Hogy miért is? Egyrészt betekintést nyerhetnek egy tanulmányi verseny atmoszférájába, másrészt megismerkedhetnek a szakma következő nemzedékével, s hiányszakma lévén az sem mellékes, hogy pályakezdő munkatársat is kereshetnek, hiszen az ország több pontjáról érkező – javarészt végzős – diákok a legjobb képességekkel rendelkeznek.

Ha valakit elsődlegesen nem a verseny szelleme ragad el, akkor a rendezvény keretein belül szervezett Autószerelők Találkozója is bírhat kellő csalogató erővel. Programját szakmai előadások adják, emellett a versenyt támogató és kiállítóként megjelenő cégek kínálatát is fel lehet mérni, a jó ajánlatokra pedig akár a helyszínen is lehet üzletet kötni. A családtagokat sem érdemes otthon hagyni: a kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes lehet egy túra a Mobilis Interaktív Kiállítási Központban, ahol játékos körülmények közepette lehet megfigyelni a fizikai jelenségeket, érdekességeket. Összefoglalva: az AOTV döntője színes programokat kínál – mindenkinek!