Mi a teendő, ha az akkumulátorsarukat levettük

Pontosabban szólva, milyen járulékos teendőink adódnak akkor, ha az akkumulátort le akarjuk csatlakoztatni a fedélzeti hálózatról, majd visszakötjük. Valamilyen művelethez – így például karosszérián végzett lakatoló műveleteknél – meg kell szakítani a fedélzeti tápfeszültséget, vagy kézenfekvő eset, ha akkumulátort kell cserélnünk, vagy mert a helyszínen töltjük, és ehhez lecsatlakoztatjuk stb.


A ma technikájánál ennek lehetnek – sőt egyre több típus modelljénél vannak – járulékosan szükséges műveletei az akkumulátorlecsatlakoztatás előtt, a visszakötés előtt és a visszacsatlakoztatás után.

Általában az ablakemelés és tolótető-mozgatás inicializálása (újratanítása) szükséges szinte minden esetben. És, hogy típusonként mit még, azt az Autodata adatbázis új adatbázisszegmense, az „Akkumulátor lekötése és csatlakoztatása” tartalmazza. Az információkat az alábbi módon csoportosítják.

Ebben kutakodtunk az Autodata hazai forgalmazójának, a Maróti Könyvkereskedés Kft.-nek szíves engedélyével.

A típusválasztás után, a menü piktogram mezőjében az akkumulátor adatbázis szegmens általában élő, tehát van „mondanivalója”. Kattintsunk rá!

„Az akkumulátor beépítési helyzete” alatt rajzot találunk az akku helyéről. Ennek néha van jelentősége, mert a gyártók jól el tudják rejteni az akkut, de főleg akkor, ha két akku is van a kocsiban. Ma ez egyre gyakoribb, főleg akkor, ha stop/start rendszer van az autóban.

A legtöbbször „Az akkumulátor csatlakoztatása után” menüpont alatt találunk igen hasznos tudnivalókat, de az alábbiakban „kivadásztunk” számos különlegesnek számító esetet is. Több szerzőnk is szokta cikke végén írni: „Váljék hasznára!”. Most mi ezt az elején mondjuk, és hívjuk fel a figyelmet arra, hogy az Autodata ismét gazdagodott.

(NszI)


Peugeot Expert III 1,6D HDi 2007-11

Az akkumulátor csatlakoztatása után

minden modell

– Kapcsolja be a gyújtást.

– Várjon 2 percet.

– Indítsa be a motort.

– Járassa üresjáratban a motort.

– Kapcsolja ki a gyújtást.

Ablakemelő – pillanatmozgató funkcióval

– Az ajtók legyenek teljesen zárva.

– Kapcsolja be a gyújtást.

– Teljesen nyissa az ablakot.

– Az ablak teljes zárásához többször emelje meg a „Zárás" ablakemelő kapcsolót. Tartsa tovább még 1 másodpercig ebben az állásban a kapcsolót.

– Kapcsolja ki a gyújtást.

Távvezérelt riasztóberendezés/központi zár

– A gyújtást a programozandó kulccsal kapcsolja be.

– Nyomja le azonnal a kulcs reteszelőgombját, és tartsa kb. 5 másodpercig ebben az állásban.

– Kapcsolja ki a gyújtást.

– Várjon kb. 1 percig.

– A sikeres szinkronizálást a jármű bezárása és kinyitása által nyugtázza.

Légkondicionálás

– Indítsa be a motort. Járassa üresjáratban a motort.

– Kapcsolja ki a gyújtást.

– Az összes ajtó és ablak legyen teljesen zárva.

– Állítsa le parkolva a járművet legalább 5 óra ideig.

BMW 3 Series (E46) 2,0 318i 2004-06 
motorkód: N46 B20; BMW 5 Series (E60/61) 2,0 520i 2007-10 motorkód: N43 B20A

Az akkumulátor csatlakoztatása után

Ablakemelő – pillanatmozgató funkcióval

– Kapcsolja be a gyújtást.

– Az ajtó legyen teljesen zárva.

– Teljesen zárja az ablakot.

– Emelje meg az ablakemelő kapcsolót és tartsa 15 másodpercig az „automatikus zárás funkció" állásban.

– Az ablaknak ki kell nyitódni.

– Ellenőrizze, hogy az ablak teljesen záródik-e.

– Ha nem, ismételje meg a folyamatot.

– Ismételje meg a menetet a maradék ablakoknál.

– Kapcsolja ki a gyújtást.

Tolótető

MEGJEGYZÉS: Ez a folyamat kb. 75 másodpercig tart.

– Kapcsolja be a gyújtást.

– Nyomja le a tolótetőkapcsolót és tartsa „Emelés" állásban:

– A tolótető a maximális emelési helyzetre megy.

– Kb. 15 másodperc múlva: a tolótető kissé túlmegy a maximális emelési helyzeten.

– Kb. 5 másodperc múlva: a tolótető teljesen záródik.

– A tolótető először teljesen kinyitódik és azután azonnal teljesen bezáródik.

– Engedje fel a kapcsolót.

– Ellenőrizze, hogy helyesen működik-e a tolótető.

– Ha nem, ismételje meg a folyamatot.

– Kapcsolja ki a gyújtást.

MEGJEGYZÉS: Ismételje meg a folyamatot, ha a tolótető-kapcsolót a folyamat befejezése előtt eleresztette.

Fedélzeti menedzsment

– Az akkumulátor kicserélése után programozni kell a fedélzeti menedzsment rendszert.

– A fedélzeti menedzsment rendszer csak egy diagnosztikai készülékkel programozható.

Aktív kormányzás

– Indítsa be a motort.

– Forgassa el a kormányt a bal oldali ütközésig.

– Forgassa el a kormányt a jobb oldali ütközésig.

– Állítsa le a motort.

– Indítsa be a motort.

– Ellenőrizze, hogy helyesen működik-e a kormány.

– Ha nem, ismételje meg a folyamatot.

MEGJEGYZÉS: Az aktív kormányzás egy diagnosztikai készülékkel is programozható.

 Navigációs rendszer

Az akkumulátor újracsatlakoztatása után eltarthat 10 percig, mielőtt a navigációs rendszer ismét teljesen használatképes lenne.

Opel/Vauxhall Insignia 1,6 2008-11 motorkód: LDE/A16XER

Az akkumulátor lekötése előtt

– Kapcsolja be a gyújtást.

– Kapcsolja ki a gyújtást.

– 15 másodpercen belül: kösse le az akkumulátort.

MEGJEGYZÉS: Amennyiben nem kötik le az akkumulátort 15 másodpercen belül, működésbe lép a riasztóberendezés.

Az akkumulátor csatlakoztatása után

Ablakemelő

– Zárja az összes ajtót.

– Kapcsolja be a gyújtást.

– Az ablak teljes zárásához emelje meg az ablakemelő kapcsolót és tartsa ebben az állásban.

– Engedje fel a kapcsolót.

– Az ablak teljes kinyitásához nyomja le a „Nyitás" ablakemelő kapcsolót és tartsa ebben az állásban. Tartsa tovább még legalább 5 másodpercig ebben az állásban a kapcsolót.

– Az ablak teljes zárásához emelje meg a „Zárás" ablakemelő kapcsolót és tartsa ebben az állásban. Tartsa tovább még legalább 5 másodpercig ebben az állásban a kapcsolót.

– Engedje fel a kapcsolót.

– Ismételje meg a menetet a maradék ablakoknál.

– Kapcsolja ki a gyújtást.

Tolótető

– Kapcsolja be a gyújtást.

– A tolótető teljes zárásához nyomja le a „Zárás" tolótető-kapcsolót és tartsa ebben az állásban. Tartsa tovább még legalább 10 másodpercig ebben az állásban a kapcsolót.

– Engedje fel a kapcsolót.

– Kapcsolja ki a gyújtást.

Mercedes-Benz E-Class (212) 1,8 E200 CGI BlueEFFICIENCY 2009-11 motorkód: 271.

Az akkumulátor csatlakoztatása után

– A járműbe beszerelhettek egy pótakkumulátort.

– Start-stop rendszeres modellek: a pótakkumulátor a csomagtartóban jobbra található.

– Minden kézi kapcsolású sebességváltós modell: a pótakkumulátor a műszerfal mögött balra található.

– Behajtható külső visszapillantó tükör.

– Fordítsa el a kulcsot a kormányzárban I állásba.

– Nyomja le rövid ideig a tükörbehajtó funkciókapcsolót.

Audi A8 (03-10) 2,8 FSI 2007-10  Motorkód: BDX

Az akkumulátor lekötése előtt

– Az Audi telematik rendszeres modelleknél aktiválni kell a rendszer-karbantartási módot: a karbantartási mód csak egy diagnosztikai készülékkel aktiválható.

– A kiegészítő visszatartó rendszer (SRS) rendszerelemein végrehajtandó javítási munkák előtt:

– A jármű belső terében senkinek nem szabad tartózkodni.

– Kapcsolja be a gyújtást.

Az akkumulátor csatlakoztatása előtt

– A kiegészítő visszatartó rendszer (SRS) rendszerelemein végrehajtott javítási munkák után:

– A jármű belső terében senkinek nem szabad tartózkodni.

– Kapcsolja be a gyújtást.

– Zárja az összes ajtót.

Az akkumulátor csatlakoztatása után

Minden modell

– Összes hibakódtároló kiolvasása és a hibakódok törlése.

– Ablakemelő és tolótető

– Kapcsolja be a gyújtást.

– Az ablak teljes zárásához emelje meg a „Zárás" ablakemelő kapcsolót és tartsa ebben az állásban.

– Engedje fel a kapcsolót.

– Emelje meg a „Zárás" ablakemelő kapcsolót és tartsa 1 másodpercig ebben az állásban.

– Ismételje meg a menetet a maradék ablakoknál.

– Kapcsolja ki a gyújtást.

Fedélzeti menedzsment

– Az akkumulátor kicserélése után programozni kell a fedélzeti menedzsment rendszert.

– A fedélzeti menedzsment rendszer csak egy diagnosztikai készülékkel programozható.

Telematik

– Az Audi telematik rendszeres modelleknél deaktiválni kell a rendszerkarbantartási módot: a karbantartási mód csak egy diagnosztikai készülékkel deaktiválható.

Kormányszög-érzékelő

MEGJEGYZÉS: az ESP figyelmeztető lámpa bekapcsolódik.

– Vezesse a járművet 15–20 km/óra sebességgel kormánybevágás nélkül (egyenes haladás).

– az ESP figyelmeztető lámpa kialszik.

Citroën C5 III 1,6D HDi 2007-11 motorkód: 9HZ (DV6TED4)

Az akkumulátor csatlakoztatása után

– Kapcsolja be a gyújtást.

– Várjon 1 percig.

– Indítsa be a motort.

Ablakemelő

– Kapcsolja be a gyújtást.

– Az ablak teljes kinyitásához többször nyomja le a „Nyitás" ablakemelő kapcsolót.

– Az ablak teljes zárásához többször nyomja le a „Zárás" ablakemelő kapcsolót.

– Nyomja le a „Zárás" ablakemelő kapcsolót és tartsa legalább 
1 másodpercig ebben az állásban.

– Ellenőrizze, hogy az ablak teljesen nyitódik-e.

– Ellenőrizze, hogy az ablak teljesen záródik-e.

– Ha nem, ismételje meg a folyamatot.

– Ismételje meg a menetet a maradék ablakoknál.

– Kapcsolja ki a gyújtást.

Tolótető

– Kapcsolja be a gyújtást.

– A tolótető teljes kinyitásához nyomja le a „Nyitás" tolótető-kapcsolót, és tartsa ebben az állásban. Tartsa tovább még legalább 1 másodpercig ebben az állásban a kapcsolót.

– Ellenőrizze, hogy tolótető teljesen záródik-e.

– Ellenőrizze, hogy a tolótető teljesen nyitódik-e.

– Ha nem, ismételje meg a folyamatot.

– Kapcsolja ki a gyújtást.

Saab 9-5 (97-10) 2,3 Aero 2005-10 motorkód: 235R/TK

Légkondicionálás – automatikus hőmérséklet-szabályozással

– Indítsa be a motort.

– Egyszerre nyomja le és tartsa lenyomva a légkondicionáló berendezés/keringtetett fűtőlevegő billentyűt és az „AUTO" billentyűt, amíg a műszerfalon meg nem jelenítődik az „ACC: CALIBR. STARTED" (Klímaautomatika: kalibrálási folyamat elindítva) üzenet.

– A kalibrálási folyamat kb. 30 másodpercig tart.

Toyota Avensis (09-) 2,0D D-4D 2009-11 motorkód: 1AD-FTV

„Keyless Entry/Start" kulcs nélküli hozzáférési és motorindító rendszer

– Minden automata sebességváltós modell: a választókarnak N állásban kell lenni.

– Minden kézi kapcsolású sebességváltós modell: a sebességváltó karnak üresjárat-állásban kell állni.

– Nyomja le teljesen ütközésig és tartsa lenyomva a fékpedált.

– Nyisson és zárjon egy tetszőleges ajtót.

– Indítsa be a motort.

Audi A4 (94-01) 1,8 2000-01 motorkód: AVV

Az akkumulátor lekötése előtt

– Az Audi telematik rendszeres modelleknél aktiválni kell a rendszer-karbantartási módot:

Kapcsolja be a telematik funkciót.

– A #4610# jelsorozatot telefon kezelőmező segítségével írja be.

– Nyugtázza a „Navi" billentyűvel.

– A karbantartási mód egy diagnosztikai készülékkel is aktiválható.

MEGJEGYZÉS: A telefonkijelző jelzi a „Service mode exit" (Karbantartási mód elhagyása) üzenetet.

Az akkumulátor csatlakoztatása előtt

– A kiegészítő visszatartó rendszer (SRS) rendszerelemein végrehajtott javítási munkák után:

– A jármű belső térben senkinek nem szabad tartózkodni.

– Kapcsolja be a gyújtást.

– Zárja az összes ajtót.

Az akkumulátor csatlakoztatása után

Minden modell

– Összes hibakódtároló kiolvasása és a hibakódok törlése.

– Benzinüzemű:

– Kapcsolja be a gyújtást.

– Várjon 5 másodpercig.

– Indítsa be a motort.

Ablakemelő és tolótető

– Kapcsolja be a gyújtást.

– Az ablak teljes zárásához emelje meg a „Zárás" ablakemelő kapcsolót és tartsa ebben az állásban.

– Engedje fel a kapcsolót.

– Emelje meg a „Zárás" ablakemelő kapcsolót és tartsa 1 másodpercig ebben az állásban.

– Ismételje meg a menetet a maradék ablakoknál.

– Kapcsolja ki a gyújtást.

Távvezérelt riasztóberendezés/központi zár

– Nyomja meg a távvezérlő ajtózáró vagy ajtónyitó gombját.

– 30 másodpercen belül:

– Kézileg kulccsal zárja be és nyissa ki a járművet a vezető oldali ajtónál.

– A rendszer normális munkamódszere most ismét biztosítva van.

Telematik

– Az Audi telematik rendszeres modelleknél deaktiválni kell a rendszer-karbantartási módot:

– Nyomja le a „Navi" billentyűt a telefon-kezelőmezőben.

– A karbantartási mód egy diagnosztikai készülékkel is deaktiválható.

Kormányszög-érzékelő

MEGJEGYZÉS: ABS/ESP figyelmeztető lámpa bekapcsolódik.

– Vezesse a járművet 15–20 km/óra sebességgel kormánybevágás nélkül (egyenes haladás).

– ABS/ESP figyelmeztető lámpa kialszik.