Lemerült az akksi? Nem kell az újért rohanni!

Az autó lelke a motor, ezért mindig meg kell adni számára az előírt gondoskodást, hogy jó sokáig kiszolgáljon, és ne hagyjon cserben. Ám a jól karbantartott motor sem indul be egy megfelelő teljesítményű és jól működő akkumulátor nélkül. Mondhatjuk tehát, hogy az autózás egy jó akksinál kezdődik, amelynek működését a téli időjárás negatívan befolyásolhatja.

A téli időszak időjárási sajátosságaira nemcsak a járművünknek, de a sofőröknek is érdemes előre felkészülni, főként a megfelelő karbantartás ellenére bekövetkező esetleges kellemetlen helyezetek miatt. Ez nem csak a téli gumiról szól, így ne vegyük fél vállról, az évszak előtt végeztessük el a téli felkészítését egy számunkra megbízható szervízben, vagy autószerelőnél. A motor az autó lelke, így például a megfelelő téli folyadékok  elengedhetlenek az üzemszerű működéséhez a megváltozott időjárási körülmények köztött. De ne felejtkezzünk el az akkumulátor szerepéről, hiszen anélkül egyetlen kocsi sem indul el sehova. Az akksi emiatt egy igen érzékeny pont, aminek állapotát a mínusz fokok igénybe vehetik, ezért érdemes rá odafigyelni. A következőkben néhány, az akkumulátorokkal kapcsolatos hasznos információra szeretnénk felhívni a figyelmet.

Kezdjük mingyárt azzal, hogy mekkora élettartamot várhatunk el egy újonnan beszerelt akksitól. Ezt nagyban meghatározza a technológia, de általánosságban véve egy elit márkájú/csúcskategóriás akku is kb. 5-6 évet bír, utána bizony már csorbulhat az üzemszerű működés.  Az élettartamot nem növeli, ha keveset járunk az autóval, sőt: a sok állás nem tesz jót az akksinak, ezért azok számára javasolt heti több alkalommal rendszeresen hosszabb távon járatni a kocsit, akik nem használják napi rendszerességgel.

Továbba a vásárláskor ajánlott szakember segítségét érdemes igénybevenni és nem a szupermarket polcáról levenni. Ez már csak azért is fontos, mert az akkumulátorokat megfelelően kell tárolni, illetve így elkerülhetjük, hogy egy olyan terméket veszünk meg, ami régóta a polcon áll, ami csökkentheti az üzemidőt.

Az élettartamot növelheti, ha szeretett autónakat garázsban tartjuk, hiszen ez megvédi az akkumulátort a legnagyobb ellenségétől a hidegtől.

Persze mindezek ellenére történhetnek váratlan helyzetek: valószínüleg sokan átéltük már azt a kellemetlenséget, hogy akár napközben, vagy például reggel munkába menet beülünk a kocsiba és nem indul, pedig előző nap még minden rendben volt. Jellemzően az akkumulátor szokott lenni a ludas, de persze több oka is lehet, annak, ha nem idul egy autó, ezért meg kell bizonyosodni arról, hogy mi a probléma. Ebben segítenek a műszerfalon található ikonok, ám ha már ezek sem villanak fel, akkor biztosan az akksi merült le.

Nem kell azonban mingyárt autó- vagy akksimentőt hívni, vagy rohanni egy újért. Megfelelő eszközök birtokában magunk is orvsolhatjuk a problémát: egy minőségi akkumulátor töltővel vagy indítókábellel mindíg útrakész lehetsz. Persze ezek használata után javasolt szakemberhez is elvinni a járművet. Azok számára, akik minden helyzetre szeretnének felkészülni, jó választást jelenthetnek a piacvezetőnek számító autóvilágítási gyártó, az OSRAM non lighting üzletágában elérhető BATTERYcharge intelligens indítókábel sorozat, a STARTERcable vagy PROFESSIONAL STARTERcable sorozat, valamint a BATTERYstart lítium töltő sorozat termékei.

 

Forrás: Osram