Minősíthetetlen utángyártott alkatrészek

Van egy 1970-es évjáratú Mz Trophy motorom. 4 éve meg lett fúrva a hengere, mert a gyári alapméretes dugattyú el volt törve benne, betudhatóan a 20 évnyi állásnak. Belerohadt a hengerbe, csak így tudtuk szétszedni. A motor szépen felújult külsőleg és belsőleg egyaránt, mint mondtam, a hengert is megfúrattam. Talán nem kellett volna megtenni…


➊ Utángyártott csapszeg, eléggé érdekes a felülete, ha kézbe vesszük

Inkább vettem volna bele alapméretes dugattyút, de most már késő bánat. A nagyjavítás után a motorral kb. 800–1000 km-t tettem meg, amikor a dugattyúból kiesett a gyűrűrögzítő stift. Kétütemű motornál ez a piciny alkatrész igazán hasznos, ha benne van a dugattyúban. Mivel nem ment olyan sokat, levettem a dugattyút, és bevittem a boltba, ahol a fúratást megrendeltem.


➋ Utángyártott dugattyú, látszik, hogy a gyűrűnél átfújt


➌ Gyári dugattyú, nem tudni, mennyit futott, de még most is szép

Az eladó és a műhelyvezető azt mondta, hogy nem garanciás az alkatrész, mert nem rendeltetésszerűen volt használva a dugatytyú. Kérdezem én, milyen módon lehet egy dugattyút nem rendeltetésszerűen használni? Adtak másik dugattyút, ezzel elment kb. 10–15 ezer km-t. De már a legelső perctől fogva nem tetszett a motor. Gondoltam még nyers, majd összekopik… De nem.


➍ Az első dugattyú, látszik a hiány...

Teljesítménye gyenge volt, nem jellemezte azt, amit ez a típus tud, tudom, nem egy erőmű, de mégis. Akármit is állítottam, karburátor, gyújtás, üzemanyag, olaj, szinte mindenre érzéketlen volt, nehezen, de ment, és nagyon füstölt. Majd nemrégiben vettem egy másik motort, alkatrésznek. Szétszedés előtt beindítottam, tetszett a hangja, és a menetpróba is azt bizonyította, hogy a motorja az enyémhez képest nagyságrendekkel jobb.

Gondoltam egyet, és a közelmúltban átszereltem csak a dugattyút, és a hengert a motoromra a bontottról. A saját motorom belvilága, ami fogadott mikor szétszedtem, hát szörnyű volt. A 10–15 ezret futott henger vállas, a dugattyú a gyűrű alatt égésnyomos, itt-ott látszik a gyűrű „útja”, pedig nem ragadt meg.

Szétszedtem a bontásra szántat is, annak a belseje makulátlan, pedig nem tudom, menynyit futott. A dugattyú csapszege is teljesen másként néz ki, mit az utángyártottnak. A gyári meg sem moccan oldal irányba, bezzeg az utángyártotté. A csapszegen komoly berágódást észlelni, pedig jó minőségű olajjal használom, és tűgörgős.


➎ A henger: szemmel látható a váll és a gyűrűk nyoma

Összeszerelés után próbaút következett. Mintha kicserélték volna a gépet! Nem füstölt, és a gázreakciója is megváltozott. Hoszszas méregetés és szakmai konzultációk után jutottam arra a következtetésre, hogy a henger fúrása nem volt a legjobb, illetve a gagyi minőségű dugattyú és gyűrű tönkretette a hengeremet.

Vannak hozzám hasonló emberek, akik szeretik a veterán autókat, motorokat. Nekünk az a sorsunk, hogy az ilyen ipari szemetet vegyünk meg kedvenc gépeink javításához? Nem! Nem kellene, hogy ez legyen! Mi lenne, ha azok, akik gyártják ezeket az alkatrészeket, megfelelő minőségben és méretben tennék mindezt? Mi akkor is megvennénk ezeket, mert ahhoz, hogy mindezek a gépek működjenek, szükségünk van jó minőségű alkatrészre. Más országok miért tudnak elfogadható, megfelelő méretű, minőségű alkatrészeket készíteni, csak mi magyarok nem? Remélem, hogy az én esetem nem általános.

(JeL)