AOTV 2018 – A Döntő

Már hagyománynak tekinthető, hogy az Autótechnika Országos Tanulmányi Verseny döntőjének a győri Széchenyi István Egyetem ad otthont, hiszen már 4 éve minden döntő állomásainak a Közúti és Vasúti Járművek Tanszék laborjai adnak helyszínt. Az idei verseny is az AOE szponzorálta online fordulóval kezdődött, a diákok egyéni feladatmegoldásainak összessége eredményezte a csapatok pontszámát. Az AOTV mindig is csapatverseny volt, ezt a hagyományt folytatták ez évben is a szervezők.

Idén 5 régióra bontottuk az országot, minden régió két csapatot küldött az online forduló eredménye alapján a középdöntőkbe, ahol egy komplex javítási feladatot kellett elvégezni műhelykörülmények között. Az elő- és középdöntők fő támogatója az Inter Cars volt, így a helyszínekhez a Q-Service hálózat műhelyeit biztosította, a szakmát pedig az Autószerelők Országos Egyesülete képviselte. 

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.