Előfizetek 2021 április
Olvasson bele!
Autótechnika digitális folyóirat

Előfizetek 2021 április
A főszerkesztő üzeni

 

Tovább

KINEK, MI FONTOS

Az emberek mindennapjainak, életének ma már része, és ez nem túl bátor kijelentés, az okostelefon digitális szolgáltatásainak használata. És ahogy a legendássá vált mondás tartja, a nemzetközi helyzet e téren is megállíthatatlanul fokozódik…

Alig látni embert az utcán, nem ritkán az autóban, aki kezében, keze ügyében ne tartana okostelefont, vagy éppen ne használná. Ott tartunk, és ennek hátterében nem kivagyiság, sznobság, életvitel-szervezetlenség áll, hogy nélkülözhetetlen. Akinek van akár többirányú „minden perces” kötődése, ez lehet üzleti, családi, vállalati és nagyon sok másféle, nem is tud a „rendszerszervező” információs háló nélkül meglenni. Tudta, hogy ma már több okostelefon van a világon, mint ember?

Miután sokaknak az autó az emberi élet jelentős részében a folyamatoktól elszakíthatatlan élettér, még vezetés közben is munkahely, így egyre több digitális szolgáltatásra van szüksége ebben az élettérben is. A pörgős fősodorban élőknek állandó kapcsolatban kell maradnia a környezetével több vonatkozásban is. Az autóhoz kapcsolódó használati igényfeltáró tanulmányok erre rámutatnak, az autógyárak a telekommunikációs cégekkel együtt pedig ezt az igényt elégítik ki, így lett egyre lényegesebb a „kapcsolt autó” intézménye. Összekapcsolhatóság gép-ember-környezet között. Ez ma már valós összekapcsolást jelent, szinte beláthatatlan fejlesztési lehetőségekkel.

Van igénye az embernek a biztonságra, a mesterséges intelligencia megteremtette közlekedésbiztonságra, mert tudja, hogy figyelme nagyon megoszlik (ez van!), hiszen – sajnos vagy nem sajnos – az autó, melyet vezet, egyben munkahelye is. Ennek tudatosulását is bizonyítják a felmérések. Kellenek a környezetérzékelő asszisztensek, a vészhelyzeti beavatkozók, még inkább a preventív, bajt megelőző okos rendszerek. 

Napjaink autókiválasztási döntéseiben egy tanulmány sommás megállapítása: a digitális funkciók és szolgáltatások ma már nagyobb szerepet játszanak az autóvásárlási döntésnél, mint a márka. A megállapítást a Bitkom német információs és telekommunikációs ipar ipari egyesülete megbízásából készített felmérése mutatta Németországban. „A szoftver egyre fontosabbá válik. Nemcsak a jármű irányításakor, hanem az utasokkal való interakció során is” - mondja dr. Christopher Meinecke, a Bitkom munkatársa. Csak zárójelben: a VW-birodalomban már elhangzott, miszerint a konszern célja, hogy szoftvercéggé alakuljon, erős hardverkompetenciákkal. Népi bölcsesség: messze van még a messze, de annál gyorsabban bekövetkezhet. A Bitkom-felmérés szerint a jármű pilótafülkéjében lévő felhasználói felület kompatibilitása saját okostelefonnal sokkal fontosabb, mint a múltban. Több mint kétharmada (69%) ezt nagyon fontosnak vagy inkább fontosnak tartja autóvásárláskor. Három évvel ezelőtt ez az arány 55% volt, 2019-ben 62%. A 29 évesnél fiatalabb (80%) és a 30–49 éves (78%) fiatalok különös hangsúlyt fektetnek autójuk okostelefon-kompatibilitására. Ezzel szemben a márka csak az összes válaszadó 65%-a számára fontos vásárlási kritérium (2018: 66%, 2019: 62%). Különösen a fiatalabbak, legfeljebb 29 évesek tulajdonítanak ennek kisebb jelentőséget (60%). A biztonság, a kényelem és a vételár meghatározó, de a hagyományos kritériumok továbbra is számítanak. Az autó vásárlásakor a biztonság a legfontosabb 98%-kal, ezt követi a kényelem (92%) és a vételár (90%), valamint a tüzelőanyag-fogyasztás (89%). Közvetlenül ezek után vannak a járműbe integrált navigációs szolgáltatások (87%) és az új vezetősegítő rendszerek, például a parkolási segédeszköz vagy a forgalmi dugó asszisztense (84%). 79%-nál a hajtás típusa fontos kritérium. Háromnegyede (76%) fontosnak tartja, hogy a jármű adatai alapján speciális szolgáltatásokat kínáljanak, például javítási utasításokat kopóalkatrészek cseréjéhez. 75%- kal a dizájn, a forma megelőzi a motor teljesítményét (71%). Körülbelül kétharmada (64%) döntését kormányzati finanszírozástól teszi függővé. Fontosnak tartják a járműszoftver online frissítését szervizlátogatás nélkül, valamint az új szolgáltatásokat, például az autó-autó kommunikáción alapuló forgalmi információkat (mindegyik 63%). A felmérés szerint a többség úgy véli, hogy az internet-hozzáférés fontos a szórakoztató rendszer számára (58%). Minden harmadik potenciális vásárló (37%) figyel az automatizált vezetéshez szükséges technológiák elérhetőségére.

Tartalom