Előfizetek 2017 szeptember
Olvasson bele!
Autótechnika digitális folyóirat

Előfizetek 2017 szeptember
A főszerkesztő üzeni

Digitális bennszülöttek, avagy a jövő a mából nem extrapolálható

Tovább

Ha az Editorial blog lenne, de nem tervezzük az internetes formát, az alábbiakat írnám a Frankfurti Autószalonon látottakról, benyomásaimról. Tegyünk egy próbát!
Az idősebb korosztálynak, ha nem vaskalaposan, azaz szűk látókörűen, maradian, konzervatívan, korlátoltan, hanem reálisan szemléli a világ folyamatait, be kell látnia, hogy a jövő nem az ő világuk extrapolációja. A változások letéteményesei, az E-generáció, szinte az anyatejjel együtt szívta magába a világ digitális közegét, mint ahogy Bill Gates mondja, globális digitális idegrendszerűek. Az egész életüket az internet szövi át, e köré szerveződik, azonos nemzedéki tudattal, közös élményrendszerrel rendelkeznek. Mást elképzelni sem tudnak.
A betűkkel jelölt generációs besorolásban ők a Z-sek, akik már akkor is tudták használni a digitális technológiai eszközöket, amikor még beszélni is alig tudtak. A gazdasági és a társadalmi változásokra serdült ifjúkoruktól, vagy még előbb kezdve, minden eddigi generációnál nagyobb befolyást gyakorolnak. A Z-generáció tagjai az igazi digitális őslakosok, szemben szüleikkel, akik legfeljebb digitális bevándorlók.
Mindezt tudni kell, amikor az autótechnika, kicsit szélesebb kitekintésben, az intelligens közlekedés esélyeit latolgatjuk. Máris helyre kell igazítanom magam: legfeljebb a kövületek latolgatják ennek a technikai forradalomnak a megvalósulási esélyeit. Jön, lát és elsöpör mindent. A mai aggályokat a holnap nem veszi fi gyelembe. Megoldja a problémákat, vagy inkább meghaladja, átlép rajtuk. A mából a holnap nem vezethető le.
A fi ataloknak más a nézőpontjuk, mást tudnak, a jelen korlátai nem kötik őket. A világ olyan hatalmas energiákat, kapacitásokat kötött már le e változási folyamatban, olyan gyorsan száguld, melyet nem lehet megállítani. Nincs is alternatíva. A komoly eredmények világra jöttére nem kell több évtizedet várni, századunk harmadik évtizede a legtöbb kérdésre választ fog adni.
Az energiaforrás-váltás, az új energia-egyensúly és -forrás szimbiózis, informatikai, szabályozási, energiaellátási hálózatok kérdései csak az utat, a megoldandó feladatokat jelölik ki. Amire ma még keresik a választ, arra hamarosan meg is találják. A Frankfurti Autószalon autógyári és rendszerbeszállítói standjai között sétálva egyre erősebbé válik az emberben a meggyőződés: a digitalizációnak, a hálózatoknak, a villamosításnak nincs már alternatívája. Nem úgy ér véget az „ánti-világ”, mint a bot, elhúzódó a váltás, de ez inkább az új óvatossága, könyörülete a régiekkel szemben…
Vajon elfogadja-e a váltást a fogyasztó? Nem kérdés, hogy igen, a Z, majd az elkövetkező alfa generáció másképp gondolkozó: ebben él, ez élteti.
És az autószerviz, autószerelés tisztelt szereplői vajon miként fogják megélni a sok tekintetben alapvető változást? Vitathatatlanul már most zavar van a rendszerben… Egy blogban remélem, megengedhető az alábbi „megrázó” kicsengés: Sok kérdést már megoldottunk, Nem volt soha ilyen jó dolgunk, Mégis az ember néha érzi, Nagyon rázza, hogyha méri…

Tartalom