Autotechnika szakfolyóirat
Autotechnika szakfolyóirat
2019. november | Olvasson bele!

Autotechnika

szakfolyóirat

2017. április

A főszerkesztő üzeni

MIÉRT NINCS SZAKMUNKÁS?

Már a bulvársajtó is, az írott és netes egyaránt – némi meglepetésre, mert ilyen hír nem igazán hír számukra – foglalkozik az autószerelő-hiánnyal. Az Autószerelők Országos Egyesülete régen kongatja a vészharangot, tagjai jelzéseit továbbítva, baj van és még nagyobb baj lesz: nincs hadra fogható szakember. Sok műhelytulajdonos mondja, munka lenne, de vállalni nem tudja, mert nincs embere.

Sajnálatosan igaz: az oktatás és az oktatók már nem tudnak eredményesen az eddig alkalmazott módon és módszerekkel képezni, tanítani, ezt bizonyítja az élet; a tanulók pedig már nem akarják, nem tudják a régi módszereket elfogadni. Ez a szomorú tényhelyzet. Valami szépen lassan, de nagyon határozottan és visszafordíthatatlanul megváltozott, és ezt nem vettük vagy nem is akartuk észre venni. Erőltetjük a régit, miközben egyre rosszabbak az eredmények.

Hogyan illesszük össze a képzést és a munkáltatói elvárásokat? Először is a munkáltatói várakozást, sőt követelést kell normalizálni. Nagy a felháborodás részükről, de tükörbe is kellene nézniük. Tudomásul veendő: nincsenek iskolából kilépő, szakmailag tökéletesen felkészült ifjú szakemberek. Szakmailag és viselkedésüket, hozzáállásukat tekintve is éretlenek. Megfigyelhető, hogy koreltolódás van. Gyakori vád: nincs munkaszeretetük, érdeklődésük, lelkiismeretességük stb. Miért is lenne maradéktalanul ebben a korban? Vannak példaképeik? Nem csak korholással próbáljuk őket terelgetni? Gyakran halljuk a tanulóktól: egyedül a zsiványságot látják. És most csupa felkiáltó jeles mondat következik. Az iskola és a szerviz csak együtt tud képezni! Ezt a képzést egyeztetni kell! A műhelybe érkező tanulóval foglalkozni kell! Feladatot adni és számon kérni a műhelyben, az oktatóteremben (!) vagy erre kijelölt helyen, és ami nagyon fontos, számon kell kérni! A műhelynek a tanuló értékelésében, esetleg eltanácsolásában kezdeményező és egyetértő jogának kell lennie! Mindezekből ma gyakorlatilag semmi nem valósul meg. Az autószerelő és autóelektronikai szerelő szakmák (már réges-régen egyesíteni kellett volna!) szakképzésnek, akárhonnan is nézzük, a mai formája eleve sikertelenségre ítélt. A ma kikerülők csekély hányada marad a szakmában, és a maradók szakmai kötődése is gyenge. Én is vallom, nem gyengébbek a mai fiatalok, csak nem sikerült az ortodox képzési rendszernek megtalálni az utat hozzájuk.

Naiv elképzelések. A modern autó szervize, javítása fehérköpenyes diagnosztika, elektronikában, gépek belvilágában szerzett mélyebb szerkezetismeretet igénylő feladat. Ezt sajnos az iskolák is sugallják, például Haldexek, bolygóművek, elektronikus áramkörök belvilágának mély ismerete, klíma entalpiával és entrópiával spékelve. Szerviz-alapismeretekkel pedig igen szerényen rendelkeznek.

Az autószerelés még ma is, kiemelten a haszongépjármű-szerelés, kézműves szakma, kemény fizikai munka, nincs patika tisztaság és a munkakörülmények sem irodaiak. A külföld vonzása. Elmennek Nyugatra dolgozni. Kiürült a Nyugat- Dunántúl, halljuk a panaszt. Vonzó a kinti fizetés, mellyel valóban itthon nem tudunk konkurálni. De, ha a Nyugatra készülődő átgondolja, hogy a nagyobb szerelői fizetésből mire és mennyit kell költenie, mennyire strapás az élet, például a napi ingázás, lehet, hogy elolvad az előny. Ha családos, a különélés sem vezet jóra. És az sem baj, ha kint tapasztalatot szerez, ennek birtokában tér haza és itt kamatoztatja. De valami nagyon újat kint sem tud tanulni, minden megtalálható idehaza is. Hazai röghöz kötöttség. Ha az ország keleti feléből át akar menni a nyugati megyék egyikébe, és albérletre szorul, már lecsökken a fizetéselőny. Különösen igaz ez a budapesti munkahelyeknél. Ha áttelepül, bizony nincs egyenértékű lakáscsere az ország két oldala között.

Az autógyárak vonzása. Az autógyárnak csak látszólag van köze az autóhoz; összeszerelő üzem, többnyire egy szűkre szabott feladat biorobot feladata vár rá. Ha jó neki, csinálja.

Meg kell beszélni a szakképzés jövőjét, majd tenni kell valami értelmeset! És ebben a szakmának, az őket képviselő szakmai szervezeteknek kell a véleményét meghallgatni és igényeit kielégíteni. Különben a teljes ellehetetlenülés felé sodródunk.

Dr. Nagyszokolyai Iván


hirdetés