Előfizetek 2017 december
Olvasson bele!
Autótechnika digitális folyóirat

Előfizetek 2017 december
A főszerkesztő üzeni

Nehéz arra a kérdésre jó feleletet találni, hogy vajon melyek voltak azok a technikai, informatikai találmányok, melyek felfordították a világot, új fejlődést állítottak pályára úgy, hogy azok az emberiség nagyon széles körére tudtak hatni. Az automobil és a telefon minden bizonnyal ezek közé tartoznak. Jóval száz év régmúltjába visszanyúló, kezdetben viszonylag lassan szétterjedő találmányok ezek. Száz év alatt folyamatos metamorfózisuknak lehettünk és vagyunk tanúi: átalakulásuk egyik formából a másikba, átváltozásuk, formaváltoztatásuk, és ami lényeges, funkcióváltozásuk szédítő.

Tovább

Ha a mában nézünk körül, három dolog az, ami alapvetően átformálta mindennapjainkat, kommunikációs, sőt társadalmi viszonyainkat. Az első sikeres e-mail-kézbesítés gyökere hová máshová, mint a haditechnikáig vezethető vissza, 1971 októberében történt. Katonai kommunikációs hálózat kialakítása volt a cél, alig pár tucat gép összekötésével fáradoztak. Ez tekinthető az internet legkorábbi formájának. A mail-címben lévő @ karakter jelentése és eredete máig vitatott, annyi biztos, hogy már a XVI. században is használták.

Ma több mint 300 milliárd az elektronikus levélforgalom a világhálón. A levelezés térhódításával együtt megjelentek a spam üzenetek (levélszemetek) is, amelyek aránya már 2010-ben az összes levél majd’ 90 százalékát tette ki. Az e-mail lett a vírusfertőzés legjobb hordozója. Ma, a digitális trendek mutatják, rohamosan és jelentősen csökken a webes e-mail-használat, elsősorban a fi atalok körében.

Ők inkább a mobilokban és okostelefonokban rejlő lehetőségeket használják ki, és náluk egyre inkább a közösségi oldalak üzenetküldő funkciói, valamint az SMS-ek kedveltek. 1992-t írunk, amikor egy fi atal, Neil Papworth üzent a kollégájának digitálisan a számítógépéről. December lévén pedig mi mást írhatott volna nemes egyszerűséggel, csak azt, hogy

BOLDOG KARÁCSONYT!

Papworth már évek óta nagy erőkkel dolgozott a Short Message Service, vagyis az SMS létrehozásán, amelynek mai változatai nélkül már elképzelhetetlen lenne az élet. Egy évvel az első SMS elküldése után, 1993-ban, a Nokia egy új funkciót is bemutatott, amely hangjelzéssel jelezte a bejövő üzeneteket. A harmadik, melynek működése örökre megváltoztatta nemcsak az internetet, hanem azt is, amit az információról, annak feldolgozásáról és kereshetőségéről gondolunk.

A Google alig húszéves, ma a világ egyik legfontosabb technológiai vállalata. Ez mi, ha nem soha nem látott akceleráció, százon kétszázat mennek… Az autonóm automobil vajon fog-e okozni ekkora „felfordulást”? Részben más „műfaj”, de az előbbiek szövete alapvetően meghatározza megvalósulását. Alig gépészet, tömény informatika. Nem csoda, hogy a Google is beszállt. Jó kérdés, és erre sem egyszerű a válasz, ha van egyáltalán, „miért ilyen nagy rössel?”

A világtechnológiának keresni kellett valami internacionálisat, ami komoly kihívás, és eljátszhat vele. A hagyományos autón már nincs semmi izgalmas. A motorosok ugyan, beleértve a villanyautót is, még találnak szűz vadászmezőket, de ebben, leszámítva az elektromos energia tárolást, már nagy meglepetésekre nem számíthatunk. A mérnököknek, a startup csapatoknak, az ötletek kiagyalóinak kellett valami új. A multiknak valami jövőbe mutató. Ezerrel belevetették magukat.

Megszülettek az ideológiák, hogy ez miért lesz jó. Óriási pénzeket nyelt már el a fejlesztés feneketlen zsákja. Már annyit, hogy aki kételyeket próbál támasztani, az a haladás hittagadója, sőt a szakma árulója. Én még csak ott tartok, hogy az intelligens vezetőtámogató asszisztensek haszna, segítsége vitathatatlan. A továbblépők szerint innen már csak egy ugrás az autonóm jármű.

Fokozatokat adnak, hogy mikor és mennyiben kell a vezetői beavatkozás. Ott ülök a kormány mögött, sasolok, hogy mikor kell beavatkoznom. Ez agyrém. Ha én utazás közben akarok dolgozni, akkor autonóm módon vonattal, autóbusszal vagy sofőrrel megyek. Ha kell a vezetési élmény, akkor én szeretném nyomni a pedált. 

Tartalom