Autotechnika szakfolyóirat
Autotechnika szakfolyóirat
2017. október | Olvasson bele!

Autotechnika

szakfolyóirat

2017. október

A főszerkesztő üzeni

MI A RÖVID ÉLET „TITKA”?

Nem, nem rólunk van szó. A választ erre jobbára tudjuk és ez nem is titok. Sokan élnek is vele… A vágyott kedvencről, a null kilométeresen vagy pár évesen a technika csodájáról, a vezetői élményt nyújtó, sőt csábító autóról van szó. Nem csigázom a kedves olvasó kíváncsiságát, automobiljaink esetében a rövid élet „titka” technikai rendszereinek gyenge megbízhatósága, javításuk irreális költségei, azaz hamar bekerülnek a „nem éri meg” kategóriába. A mai autókból csak akkor lesz még csak youngtimer is, ha null kilométeresen garázsba zárják azokat.

Kamerások, radarosok, vezetőtámogatók, egy szóval az intelligensek, azután a diszpléjesek, sokcsatornásak, ne is említsük a hibrideket, de ide tartoznak a dízelek, a bonyolult váltósok, az agyba-főbe elektronizáltak, ha elhagyják a tinédzserkort, hiába bizonygatja a kereskedő, hogy csak a sekrestyében álltak, nagy kockázatot jelentenek a vevőnek. Ha baj van ezekkel (természetesen nem törvényszerű, hogy mindegyikkel, de az állítható, hogy a többséggel), a „nem éri meg” kategóriába jutnak.

És nem csak azokról van szó, melyek visszatekertek, melyeknél fogalma sincs a vevőnek, hogy hányszor fordult körbe az óra, sokkal hamarabb jöhet a komoly baj. A javítói árajánlatot bizony nem állják. Évszázadunk „vívmánya” az, hogy egy használt autó, és nem egy matuzsálem javításának költsége akár többszörösen is meghaladhatja az autó piaci értékét. Nincs az a körültekintő ügyfél, aki ilyet használtan megvenne, és elpasszolni is jobbára csak baleknak lehet. A nepper autókereskedelemnek az a szerencséje, hogy minden fogyasztói felvilágosítás ellenére sok a balek vevő.

A fogyasztóvédelem, a jog sem tudja megvédeni őket: a használt, sokat futott, korosabb gépjárműveken bármi elromolhat. Ez nem rejtett hiba. A mai meghibásodások többségében a tulajdonosra nézve végzetesek. És ismert a trend: a helyzet csak romlik. Ha pedig csak „szegelik” az autót, gyorsan és teljesen leépül. Hajdan büszkeségre méltán okot adó komfort rendszerei, asszisztensei, légzsákjai, multifunkciós kijelzői, és ki tudja, hogy még mi minden, néma útitárssá lesznek.

Vajon megadott élettartamra terveznek-e szerkezeteket a gyártók? Azt mondják, lehet ilyet csinálni: biztonsággal megadhatók például ciklusszámok, üzemóra, futáskm, melyek rendeltetésszerű használatnál is a szerkezet pályafutásának a végét jelentik. Egy alkatrész lehet hibatűrőbb, nagyobb élettartamú, ha a beszállítótól a gyártó kéri, vagy a beszállító ajánlatát az autógyártó elfogadja. Ki tudja, hogy a színfalak mögött milyen döntések születnek.

Az autótechnikának két okra visszavezethetően kell szinte állandóan újat hoznia. Az, hogy ez valóban fejlődés-e, vitatható. A folyamatosan szigorodó előírásokat kell teljesítenie és a piaci versenyben kell mindig valami újat felmutatnia. A reális szükségszerűség és az észszerűség, a „szükséges és elégséges” mértékletesség gyakran nem jut érvényre. Téveszmeáramlatok, hisztéria, gazdasági érdekek, hibás értékelés sodorja a dolgokat. Most a dízelekre jár rá a téveszme.

Ipari hulladéktermelő társadalmakban (van más?) a fogyasztás pörgése adja a fennmaradást, a fejlődést. A sűrű modellváltó offenzívákkal – a gyártók egymást hajtják bele a véget nem érő spirálba – a gyártó is sugallja: válts! A réginél van izgalmasabb újabb. Vajon egy mild hibrid, ahol a valós fogyasztáselőny sem egyértelmű, amihez kell egy nem egyszerű indítógenerátor, annak szíjfeszítő rendszere, plusz egy lítium-ion akku, új energiamenedzsment minden járulékával, mérnöki bravúr, de ehhez jön, hogy nehezebb lett az autó és a szerkezet-meghibásodási rizikó faktorai megsokszorozódtak, valóban haladást hoz?

Az autósokhoz, az autójavításhoz nagyon gyorsan elérnek a mellékhatások. Idézzük a parasztbácsit, aki sétarepülésre ment: „Azt tudtam, hogy összecsinálom magam, ez belefér, de azt, hogy ez még a nyakamba is fog hullani, arra nem számítottam.”

Dr. Nagyszokolyai Iván


hirdetés