Előfizetek 2015 január
Olvasson bele!
Autótechnika digitális folyóirat

Előfizetek 2015 január
A főszerkesztő üzeni

A HUSZONÖTÖDIK

Tovább

Az Autótechnika szerkesztősége, a jogelőd lapjainkat is beleszámítva, a folyóirat 25. évfolyamába lépett.

Amikor a ʼ80-as, ʼ90-es évek fordulóján egyszerre keresett vállalkozó lett az addig megtűrt autószerelő kisiparos, ezzel együtt hirtelen minden össze is zavarodott. Mint amikor a grundok rongylabdás srácai Disneylandbe kerülnek. Beözönlöttek az akkor is már jó pár éves nyugati autók, szinte teljesen ismeretlen technikával, többségük javításra szorulva. Se pótalkatrész, se szaktudás, se szakirodalom. Ezermester furfanggal, leleménnyel, sokszor hályogkovács módjára javítva, néha sikerrel, vagy mindhalálig…

Kell, nagyon kell a szakirodalom és kellenek tanfolyamok – ennek igénye sürgetően jelentkezett. Nagyon gyorsan megszületett a kínálat. Akik e kort nem élték meg, a mai, kissé „leült” világunkból indulnak ki, hihetetlennek tűnnek az akkori események: tanfolyamok minden hétvégén, tanulmány­utak hazai szervezésben és a német kamara segítségével, értékes javítási leírások „szamizdat” kiadásai, nyugati könyvimport, nyugati szakkönyvek magyar nyelvű hazai kiadása, magyar autós szakkönyvek megszületése, híres adatbázisok forgalmazása, éves autószerelői konferenciák, szervizlátogatások a Lajtán túl. Szakkiállítás és vásár. Hőskort éltünk meg, egyszerit és megismételhetetlent, igazi szakmai rendszerváltást.

És igény mutatkozott egy autószerelői, autótechnikai szakmai folyóirat kiadására is, melynek feladata a szakmai munka segítése, fórum nyitása minden szakmai szereplő számára, az ellátók kínálatának bemutatása – úgy, ahogy ezt egy erre hivatott lap teszi szerte a világban.

Létrehoztunk egy efféle kezdeményt, és először a SZAKI nevet adtuk neki, utalva a szaki bácsira és a szakmai információra. Pár oldalon, visszanézve megmosolyogtató kivitelben, de ma is értékelhető tartalommal. Bárki megirigyelhette a példányszám felfutását, a lap iránti érdeklődést, büszkék vagyunk rá 25 év távlatában is. Laptörténelmünkben nem volt mindig kátyúmentes, nyílegyenes utunk, belföldiek, külföldiek igyekeztek megnehezíteni munkánkat, de ránk is igaz: minden, ami nem pusztít el, az megerősít.

Sokat változott szerkesztési elveiben, megjelenésében az évek során a folyóirat, csak egy dolog nem: hiteles információval szolgálni az autós szakma számára, azoknak, akik munkájukat, boldogulásukat ebben találták meg. Segíteni a szakképzést, a mindennapi javítómunkát, téves információkat eloszlatni, iránymutatást adni. Lapunkat olvasóink szakirodalomnak tekintik, a számokat megőrzik, az évfolyamokat beköttetik. Nincs ennél nagyobb elismerés. Amikor mesterekkel beszélgetek és aktuális javítási témák merülnek fel, legtöbbször azt tudom mondani, ezt már megírtuk, kérem, nézzetek utána a cikkarchívumban.

A legfontosabb, hogy ne „halat” adjunk, hanem halászni tanítsunk! Ha ismertek a „miértek” és a „hogyanok”, tiszták a gyakorlati alapok, az egyes esetek a műhelyben már könnyebben kibogozhatóak.

Fontosnak tartjuk a szakmai előrelátást, a létező, de még minket el nem ért technikák bemutatását nem messze előre, csak pár éves távlatra. Ez a felkészülést kell, hogy segítse tanárnak, mesternek egyaránt. (A 15–25 évvel ezelőtt megírt, akkor előremutató műszaki megoldások, szerkezetek már múzeumi tételek, többnyire a veteránosok csemegéi.)

Előfizetői körünkben egyre többen vannak a hazai autó- és autóalkatrész-gyártók, kutatók, fejlesztők, hatóságok szakemberei. Számukra a nem művelt területeiken túlra mutató – hiszen, amiben dolgoznak, abban profik – technikai kitekintés, világlátás lényeges.

Sajnos nagyszerű szakírókat, külső munkatársat vesztettünk el az elmúlt években, nehezen pótolható űrt hagytak maguk után. Annak viszont örülünk, hogy vannak velünk dolgozó fiatal, jó tollú szakemberek és szárnypróbálgató gyakornokok. A 25 évfolyam lapszámainak elkészítése csak velük együtt lesz lehetséges.

Köszönjük Olvasóink eddigi bizalmát, támogatását, kritikáit és elismerő szavait.

Kívánunk Tisztelt Olvasóinknak szakmai és üzleti sikerekben gazdag, eredményes új évet!

Tartalom