Gyerekmondókákban gazdagok vagyunk. Gyerekes mondókákban mi, felnőttek sem vagyunk rosszak. Aktuális témánkban, a szürke- és a feketegazdaság témakörben már mindenki mindent mondott, voltak nagynak tűnő akciók, lőttünk mindenfelé, támadtuk azokat, akiket nem kellett volna. Ez olyan, mint amit Hofi „a partizán naplója” címen elmondott: Június 10.

A rohadt szemét fasiszta bandát kizavartuk az erdőből! Június 11. A szemét mocskos náci banda kizavart minket az erdőből! Június 12. A rohadt mocskos undorító náci söpredéket kizavartuk az erdőből! Június 13. Jött a csősz, és mindenkit kizavart az erdőből!

Nálunk ez azzal végződik, hogy a csatározás végén – piti küzdelmek – a szürke és a sötét ötven árnyalata köszöni, továbbra is jól vannak. A körülményekhez mindig és gyorsan tudnak igazodni. Vannak segítőik, komoly támogatóik. Lehet, hogy igaz lesz, vagy már igaz is a trilógia harmadik része, a szabadság ötven árnyalata, a vállalkozás szabadosan, burkoltan, gátlástalanul értelmezett fajtái...

Ha nem üldözik, szabadon virágzik, ha üldöznék, megtalálná, ahogy meg is találja, egyre újabb formáit. Lenne-e oka az államnak, hogy a feketegazdaságot radiká- lisan visszaszorítsa? Bizonyára, hiszen hozzávetőleg 7000 milliárd Ft tűnik el a szürkegazdaságban – olvashatjuk Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete szakmai alelnökének írásában. Lenne-e az államnak eszköze erre? Vívnak a legálisokkal.

Természetesen a legálisoknak is maximálisan jogkövetőknek kell lenniük. Tudjuk, sokszor és sokféleképpen „bepróbálkoznak” (a szürke ötven árnyalata), és ez ideig-óráig sikerül is nekik. Azért bukhatnak meg, mert az apparátusok csak a legálisnak mennek neki. Az igazi gazdasági bűnelkövetők látókörön kívül esnek. Lenne-e ellenük is eszközrendszerük?

Van, és minden törvényi alap is megvan hozzá. Talán nincsenek meg ennek felderítésére az eszközeik. Dehogyis nincsenek meg, a vak is látja, amit a szerveknek valahogy nem kívánkozik meglátni. Mondják, dehogynem látják. Megvannak az árubeszerzési (autóalkatrész-vásárlási) nyomvonalaik, például az alkatrészkereskedők autóit kell követniük.

Egy a baj, erre se apparátus, se pénz… Közben biztatnak, hogy a környezetükben élők jelentsék fel a feketéket. Nem élt még kis közösségben az, aki ilyenre buzdít. Még akkor sem teszik meg, ha őket rövidíti meg a konkurens feketeműhely. Elhangzik, hogy öntisztulásnak kell bekövetkeznie, közösítsék ki maguk közül az oda nem valókat. Ez szépen hangzik, de csak kívánság marad. A változáshoz – túl az ellenőrzésen – a feltételeknek és a körülményeknek kell megváltozniuk.

A vállalkozási környezet kedvező változása, az adóterhek csökkentése az egyik tényező, a másik az emberek anyagi helyzetének javulása. A dolgok ellen van az autótechnika, ennek javításához egyre drágább autószerviznek lenni. Munkabérek, felszerelések, informatika, marketing és más járulékos költségek rohamosan nőnek. Az autóalkatrészek, különösen az egyre öszszetettebb, egy cikkszámú szerkezeti egységek ára nagyon megemelkedett.

A használtautósok keresik az olcsóbb javítá- si lehetőséget, nem kérdéses, hogy ezt miért találják meg a feketén dolgozó műhelyekben. Kik segítenek a feketéknek és veszik el a működéshez szükséges nyereséget a legális javítóktól is? Az autóalkatrész-kereskedelem többségének szereplői. Nagy kedvezménnyel adnak el autóalkatrészt bárkinek.

Nem csoda, hogy szatyros ügyfelek, akik maguk viszik az alkatrészt a legális szervizbe, komoly nyereségtől fosztják meg őket. A feketékhez is vihetnek alkatrészt és a fekete is vehet szabadon. Ő ebből az árrésből szabadabban ad kedvezményt.

Megszüntethető-e ez a gyakorlat? Teljeskörűen biztos, hogy nem. Mi a helyzet az ún. közlekedésbiztonsági kihatású alkatrészek szabadkereskedelmével? Lehetne ezek eladását korlátozni, csak autószerelő műhelyeknek eladni?

Karinthy után szabadon: és ha igen, akkor miért nem. Magyarul: esélytelen. Gyerekmondóka maradt a végére is: ec, pec kimehetsz, ha lebuksz, holnapután bejöhetsz.