A 2011 Év Autója a villamos Nissan Leaf

2011-ben a villamos Nissan Leaf lett az Év Autója, 23 európai ország 59 zsűritagjának (szakújságírójának) szavazata alapján. Japán autó már megkapta ezt a rangos elismerést (1993-ban a Nissan Micra, 2000-ben a Toyota Yaris), és egyszer már egy villamos-benzines hibrid is győzedelmeskedni tudott (a Toyota Prius 2005-ben). Idén azonban a díj történetében első ízben nyert egy tisztán villamos hajtású autó.

 

 

 

Az Év Autója díjat 1963-ban alapították. A választó szervezet egy nonprofit, autógyáraktól független szerveződés, mely 7 nagy múltú európai autós lap vezetőiből áll (a lapok neve és nemzeti zászlója a díj logójában látható). Az 59 zsűritag különböző országokat képvisel, 5 vagy 6 fő érkezik a legjelentősebb autóiparral rendelkező európai országokból (Németország, Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia, Spanyolország), a többi országot 3, 2, illetve esetenként 1 fő képviseli. Magyarország képviseletében a legutóbbi szavazáson Gajdán Miklós (Autó Magazin) és Surányi Péter (Az Autó) volt a zsűri tagja. A szavazás többlépcsős. Az első körben még 35 modell volt versenyben a címért, köztük a hazánkban gyártott új Suzuki Swift is. A választáson egyébként csak olyan új autótípus indulhat, amelyik az eredmény kihirdetését megelőző 12 hónapban került piacra Európában, a megválasztás pillanatában legalább 5 országban kapható, és évi 5000 darabnál több értékesítését tervezik belőle. A második körre a szokások szerint már csak 7 jelölt marad. Közülük kerül ki a végső győztes – a 2011-es Év Autója eredményhirdetésére tavaly november 29-én került sor. A végeredmény nagyon szoros lett: a 257 pontos Nissan Leaf mindössze 9 ponttal előzte meg a második helyezett Alfa Romeo Giuliettát, és 13-mal a harmadik Opel Merivát. Érdekesség, hogy a maximális 10 pontot a Leaf három zsűritagtól is megkapta, míg a Giulietta egytől sem. Szembetűnő az is, hogy az olasz és a spanyol újságírók többsége nulla pontot adott a Leafnek, ők tehát (még) nem látnak alternatívát egy tisztán villamos üzemű személyautóban. Magyarországon sajnos a töltőhálózat és az állami támogatás hiánya miatt a Leaf forgalmazását nem is tervezik.

 

 

A győztes

A kissé szokatlan formatervű Nissan Leaf a C-szegmens (alsó-középkategória) jeles képviselője. 4,45 méteres hosszúságához 1,77 méteres szélesség és 1,55 méteres magasság tartozik, tengelytávja 2,69 méter. Elöl McPherson-felfüggesztés, hátul torziós futómű, elsőkerék-hajtás, és egy jó légellenállási tényezőjű, ötajtós ferdehátú karosszéria – egy tipikus kompakt személyautó ismérvei. A különlegesség a motortérben van: a Leaf elektromotorja 109 lóerős teljesítményre képes, maximális forgatónyomatéka 280 Nm, a hajtáslánc hasznosítja a fékezéskor keletkező energiát. Az erő a kerekekre egy fokozat nélküli automata váltón keresztül jut át. A korszerű, laminált lítiumionos akkumulátorok a padlólemez és az ülések alatt helyezkednek el (így nem foglalnak helyet a hasznos térből), a töltőaljzat pedig a Nissan embléma alatt van. Az autó természetesen nem fogyaszt benzint, és szén-dioxid-kibocsátása sincs. Végsebessége 145 km/h, 0-ról 100 km/h-ra 11,9 s alatt gyorsul. Az autó hatótávolsága elméletileg 160 kilométer, ami a főleg városban közlekedők számára elegendő (autópálya-tempó esetén természetesen csökken a hatótáv). Az akkumulátorok 8 óra alatt tölthetők fel teljesen (otthon használható töltővel), de fél óra töltés után már 80%-os töltöttségi szintet érnek el, ami elég lehet a továbbhaladáshoz. Az autóval a haladás csendben történik (nincs motorzaj), bőséges a nyomaték és gyorsan reagál a kocsi a gázadásra. A Leaf-et Japánban gyártják, a tervek szerint azonban később beindítják a gyártást egy amerikai üzemben is. Először azokban az országokban lesz kapható a modell, ahol támogatják a villamos üzemű autókat. A tervek szerint januárban Portugáliában, februárban Írországban, márciusban pedig Nagy-Britanniában kezdődik meg a forgalmazás. Portugáliában 30 250 euró lesz a modell alapára (mintegy 8,5 millió forint), Nagy-Britanniában ennél valamivel kevesebb. A sikerességet nagyban befolyásolhatják persze az üzemeltetési költségek is. A Leaf 18 évvel a Micra sikere után hozta meg újra a dicsőséget a Nissanna.