Reményteljes várakozás és belekeseredett düh

A kormány elfogadta a szakképzési koncepciót, amelynek célja, hogy Magyarországon olyan jól képzett szakemberek végezzenek az iskolákban, akik el is tudnak helyezkedni a szakmájukban – mondta Czomba Sándor, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár.

A kormány által elfogadott koncepció a következő években, évtizedekben meghatározó jelentőségű lesz, mivel teljes mélységében kívánja átalakítani a szakképzés területét.

A 2016-os és 2017-es tanévtől kezdve történik meg az átállás, a mostani még átmeneti év. Az átalakítás érinteni fogja a szakiskolák rendszerét, olyan szakgimnáziumok és szakközépiskolák jönnek létre, ahol lehetőség van érettségit és szakmát is szerezni. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi szakközépiskolai képzés szakgimnáziumban folytatódik, ahol a technikusi végzettséget is meg lehet szerezni, 4+1 év alatt. (Visszatérünk a klasszikusnak mondható hajdani szakközépiskolához, technikumhoz? Bűn volt azt hajdan szétverni!

A jelenlegi szakiskola megnevezése pedig szakközépiskolává módosul, mert a képzés kezdeti 3 éves szakaszát követően további 2 évvel, automatikusan nyújtja az érettségi felé történő továbbtanulás lehetőségét. (Kicsi ennek az esélye. Ha továbbtanul, akkor el fogja felejteni a szakmáját, hiszen nem gyakorolja. Talán levelezőn megteheti, ahhoz meg még talán nagyon fiatal.) Cél az is, hogy az egyetemről kieső fiatalok visszakerülhessenek a szakképzés rendszerébe, és hogy senki se maradjon szakma nélkül. (Még nem tudjuk, melyik szintre tud belépni. Vannak efelől jogos kétségek, hiszen ők már érettségizettek. Fontos a felnőttképzés!)

2015. szeptember elsejétől az NGM több mint 400 intézmény fenntartói feladatait veszi át. Az érintett intézmények nagyobb önállóságot, ezzel nagyobb felelősséget is kapnak. (Vagy csak visszaáll a normális helyzet?) Az újonnan alakult Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal végzi majd a szakmai irányítást és látja el a fenntartói feladatokat. Az iskolák és a hivatal közé országosan 30–40 szakképzési centrumot hoznának létre, a minél hatékonyabb működtetés érdekében.

Nem is tudom, mit mondjak a szaktanárok nevében is. Nagy várakozással nézünk a jövőbe, a mainál jobbnak kell jönnie. Úgy tűnik, belátták. Ami most van, az teljes tévedés tanulónak, tanárnak, de főleg a gazdaságnak. Ez nem tévedés, hanem bűn. Milliárdnyi EU-s pénz ment el, ma már látjuk, súlyos tévedésekre. Iskolák bénultak meg. Sok nagyszerű kolléga megkeseredetten távozott, mert a helyzetet kilátástalannak látta, vagy távoznia kellett, óriási veszteséget okozva, óriási űrt hagyva maga mögött. Azokhoz fordultunk az elmúlt években, akikre azt mondták, hogy irányítják a szakképzést. Filoszok, gazdasági szakembereknek, menedzsereknek mondott ejtőernyősök kerültek ezekre a posztokra: a becsületesebbje bevallotta, azért nem jön el a fórumainkra, mert egyáltalán nem ért a szakképzés ezen ágához (sem).