Előfizetek 2013 október
Olvasson bele!
Autótechnika digitális folyóirat

Előfizetek 2013 október
A főszerkesztő üzeni

VÁSÁRIDŐ

Tovább

A dolgok úgy kezdődnek, hogy felnézünk a völgy aljáról a hegyre, megtervezzük az utunkat. Jó, ha az ember tudja, melyik utat választja, milyen tempót diktál, milyen nehézségeket lát előre, kikkel megy és kikkel nem, mit visz magával és mit tart feleslegesnek, milyen vészhelyzetekre kell felkészülnie.

Nem, nem hegymászóknak szólok, habár a példabeszéd hasonló lehet, a mi szakmánkban is fel kell jutni a csúcsra, és a csúcsok egyre magasabbak, sokszor már elfogy arrafelé a levegő. Csúcsot, már csak ilyen a természet, kisebb-nagyobb völgymenet követ, ezzel nem lenne baj, ha okosan „terepezünk”. Sajnos nálunk a közelmúltban a természet törvényeit is sikerült megváltoztatni (ez hungarikum!), hullámvölgyet fekete hullámvölgy követett.

Mintha már lennének azonban olyanok, akik fel tudnak nézni. Reménykednek abban, hogy a következő év nem lesz rosszabb néhány megelőzőnél. Azt is megtanultuk, a „régi világ” visszatérésére, úgy ahogy volt, nem szabad várni. Új idők, új viszonyok, új pályák, új kátyúk. A korábban beprogramozott navigáció nem tud utat mutatni, azt mondja, „lementünk a térképről”. Nekünk kell az új programot megírni! Nem csak hazai vállalkozói probléma ez, szerte a világon gondolkozásra készteti az embereket.

A saját programunk megírásához koncentrált információ kell. Olyan forrás, olyan hely, ahol szinte minden egy helyen megtalálható, ez a hely a szakmai kiállítás, vásár – a találkozások színtere. Találkozás kollégákkal, szakértőkkel, portékát kínálókkal, termékfelelősökkel, a hatóságok embereivel.

Ezt láttam a mostani őszön, a frankfurti autószalonon és Párizsban, az EQUIP AUTO kiállításon is. Mindenütt nagyon sokan voltak, ez számukra nem elveszett idő. Élni kell tudni ezzel a lehetőséggel is!

Tájékozódás, beszélgetés, tárgyalás a standokon és a pihenőhelyeken, büfékben, jóféle talponállóknál, valamint természetesen a kisebb-nagyobb szakmai konferenciákon és fórumokon. Remélem sokan megtapasztalták már: az információnál csak az informálatlanság drágább!

Én úgy gondolom, nálunk sincsen ez másképpen. Aki 
a pályán akar maradni, annak „képben” kell lennie.

A lehetőség ismét megadatik: november 7-én, csütörtökön nyit és három napon át tart nyitva a Hungexpón két szakmai vásár, az Automotive Hungary és az Autótechnika.

Az utóbbi inkább az autófenntartó iparé, ez ismert is, ezért hadd szólok először az újdonságról, az „Automotive Hungary” kiállításról. A gazdasági statisztikákban rendre azt halljuk, hogy a hazai gépjárműgyártás szárnyal, a beszállítóiparral együtt gazdaságmegmentő eredményeket hoz. Ha ez így van, és így van, akkor ennek az iparágnak a maga komplexitásában illik, hogy legyen szakkiállítása. Ez az Auto-
motive Hungary, az első és reméljük, hagyományteremtő. A járműgyártás teljes spektruma a tervezéstől a kivitelezésig. Alkalom, hogy az autógyártók, alkatrészgyártók, kutató-, fejlesztő- és tervezőintézetek, a szakirányú felsőoktatás együtt tudjon megjelenni, bemutatni eredményeit, terveit, lehetőségeit a standokon és a konferenciákon, és nemcsak munkalehetőséget kínálni, hanem ennél többet, hosszú távú szakmai életpályamodelleket adni.

Az Autótechnika szakkiállítás, az előbbi társkiállítása – természetesen érdemes a kettőt együtt megtekinteni – már nagy hagyományú. A győri Autodiga és a budapesti Autótechnika váltja egymást évről évre. „Minden, ami az autófenntartáshoz szükséges. A szakemberek szakvására. A találkozás kiváló alkalma” – ezek jellemezték és jellemzik ma is a „szerviz” szakkiállítást. A kiállítók a szakma érdemi keresztmetszetét adják idén is. Sajnos akad még piaci szereplő, aki nem engedheti meg magának a megjelenést.

A kiállítás fórumbeszélgetései – kérem, nézzék meg a programot itt, a folyóiratban – aktuális, sőt akut kérdésekkel foglalkoznak.

Az XMeditor standján várunk mindenkit, osszák meg velünk gondolataikat, segítsenek nekünk, hogy mind a folyóirat-készítésben, mind a szakmai rendezvények, tanfolyamok szervezésében, az AOE és a GVOE munkájában, az Önök hasznára, még eredményesebben tudjunk dolgozni.

A vásári viszontlátásra!

Tartalom